Sztárok

Jackónak már csak fél éve van hátra?

Az elmúlt hónapokban rendre felröppentek Michael Jackson csöppet sem stabil egészségi állapotáról olyan híresztelések, amelyek még több aggodalomra adtak okot. A sztár szóvivői ezeket rendre megcáfolták. Pedig ha hihetünk a bennfenteseknek, az énekes elkeserítően rossz bőrben van.

Ijesztő állapotáért és tönkrement tüdejéért állítólag nemcsak egy feltételezett anyagcsere-megbetegedés a felelős, hanem az is, hogy 25 évig rossz gyógyszerrel kezelték.

Ennek előzménye egy égési sérülés volt, amelyet az egyik kólagyártó reklámfilmjének forgatásán szerzett, és amely a teljes egészségi állapotára kihatott. Az sem hagyható ki a sorból, hogy az énekes alkohol- és gyógyszerfüggővé is vált az idők során.

Egy meg nem nevezett informátor szerint ehhez még hozzájött a szexbotrány, a sztár életvitele, és mindezek mellett a túl sok stressz, amellyel Michael sohasem tudott megbirkózni.

„A függőségei teljesen uralják az életét, és hat-nyolc hónapja folyamatosan romlik az állapota. Már olyan rossz bőrben van, hogy nagyon meglepődnék rajta, ha hat hónapnál tovább élne” – mondta kíméletlenül a bennfentes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top