Sztárok

Hová tűntek az egykori valósághősök?

Néhány éve még a valóságshow-k résztvevői voltak a legnépszerűbb bulvárszereplők. A Való Világ és a Big Brother számtalan civilből csinált egy csapásra celebet, ám csak nagyon kevesen tudtak élni a lehetőséggel.

Alkohol, drogok, szerelmek, csalódások, még a börtön is szóba került már a nevükkel kapcsolatban.

 Akik belebuktak

 

Párkányi Évi
Párkányi Évi

Párkányi Évi volt az első magyar Big Brother győztese. A kaposvári lány vitte a milliókat, ám egy pillanat alatt sikerült elvernie, és mára földönfutóvá vált. Alkoholproblémákkal kezelték, majd megszülte kisfiát, akit nem tudott ellátni. Kétes hírű férfiakkal gabalyodott kapcsolatba, és a hírek szerint a testét is odaadta néhány pohár italért. Pszichés okokra hivatkozva végül leszázalékolták, és már csak a csodában bízik.

Segal a Való Világ harmadik szériájában sokkolta a nézőket közönségességével. Mint kiderült, a privát életben is szereti a balhékat, sőt a drogokat sem veti meg. A napilapok címlapon hozták a fotót, mely éppen az elfogása pillanatában készült. Hosszú időre hűvösre került, és már biztos, hogy belőle nem lesz tévés műsorvezető.

Oki, a VV „jetije” sem élvezhette sokáig a népszerűséget. A műsor után rockénekesként próbálkozott, ám hamar el kellett hagynia a színpadot. Mobiltelefon-üzlete csődbe ment, egy belvárosi utcai bódéban találta magát eladóként. Kislánya halála mellett egy másik tragédia is elkeseríti a tetovált celebet: látása annyira megromlott, hogy csak műtéttel tudnának segíteni rajta, ám erre nincs pénze. Szintén a Való Világnak köszönhettük

Pandorát, akiről már a műsor ideje alatt előkerültek kétes eredetű fotók. A lány állította, hogy külföldön kényszerítették a pornózásra, de igazát sosem tudta bebizonyítani. Hamar el is ment a kedve az egésztől, és már nem akart a médiában szerepelni. Befejezett egy színiiskolát, játszott kisebb színpadokon, majd Amerikába utazott, ott dolgozott. Hazatérve mixerként és recepciósként kereste a kenyerét.

Leslie kapott hideget-meleget, hiszen ő volt az első színes bőrű szereplő a hazai valóságshow-k történetében. Később a piperkőc chippendale-táncosnak is magyarázkodnia kellett, hiszen többen a szexualitását kérdőjelezték meg, mások pedig fotókat találtak róla az interneten, melyek szerint prostituáltként dolgozik. A kiskunlacházi srác mindent tagad, és messze elkerüli a kamerákat.

Anikó lett az összes műsorból talán a legismertebb. Volt ő már minden az elmúlt öt évben: Nagy Ő, műsorvezető, énekesnő, playmate, erotikus táncosnő, könyvszerző, üzletvezető, de valamiért mindig mindennel melléfogott. Ismert és kevésbé ismert férfiak oldalán mosolygott a címlapokon, de egyik szerelme sem bizonyult tartósnak. Jelenleg könyvet ír, hogy megszabaduljon adósságaitól.

Molnár Anikó
Molnár Anikó

 

Akik nem adják fel

 

A Való Világ szőkeségei minden követ megmozgatnak azért, hogy képernyőn maradjanak. Ágica, Anett, Katka és Jenny rendre feltűnik valamelyik műsorban. Ágica viharos kapcsolata Leóval, öngyilkossági kísérlete, vetkőzése és románcai folyamatos megjelenést biztosítottak számára. Ma üzletasszonyként tesz-vesz, de mosolyogva igent mond mindenféle interjúra. Anett legutóbb Csonka Andrásékkal főzött az RTL Klubon, korábban pedig Tommyboy szerelmeként turnézott a médiában. Volt ő is pénzlobogtató „műsorvezető”, akárcsak a barátnője, Katka, aki odáig is merészkedett, hogy lemezt adjon ki. Jenny is mikrofont ragadott, de esetében sem kell attól félnünk, hogy unásig játsszák majd a dalait a rádiók. 

Akik a másik oldalon próbálkoztak

 

Néhányan úgy gondolták, hogy a képernyő helyett újságíróként maradnak jelen a szakmában. A VV első szériájában megismert dalos pacsirta, Ágika könnyűzenei pályafutása rövidre sikeredett. Különböző lapoknál dolgozott, majd megszülte kisfiát, és jelenleg egy PR-cég munkatársaként tevékenykedik. Niki is napilapozott egy ideig, majd inkább külföldön keresett magának állást. Kismocsok egykori kedvese, Rita is klaviatúrát ragadott, és a mai napig is interjúkat készít. VV Gábor fotósként kamatoztatja a kapcsolatait, és saját műtermében dolgozik.

Kismocsok és Rita
Kismocsok és Rita

 
Zsoltika
előbb szakácskönyvet adott ki itthon, majd külföldre költözött, ahol szintén a konyhaművészetben leli örömét. BB Zsanett (robotgép) utazási irodában dolgozik, Popeye pedig – felépülve komoly balesetéből – visszatért a szegedi cukrászdába. Péter sem tépi már Sziszi vörös fürtjeit. Az egykori birkózó Budán edzősködik, míg egykori szerelme valahol külföldön táncol lenge ruházatban. Az Ausztráliából közénk pottyant Andi azóta már régen elveszítette a szüzességét, sőt kislányt is szült. A második Big Brother szereplői mindannyian eltűntek a szemünk elől. A győztes Zsófi sem keresi a reflektorfényt, boldogan él vidéken. 

 Akiknek bejött

 

A legelső VV győztese, Szabolcs okosan osztotta be a nyereményét, és nem felejtette el, hogy dolgozni sem árt. Kacérkodott a politikai pályafutással is, de a parlamentbe nem került be. Kislánya már négyéves, és apukája nem győzi kényeztetni a kis Zoét. Majka az ország első számú rappere lett, sorra jelennek meg a lemezei, tévé- és rádióműsort is kapott, neki csak arra kell vigyáznia, hogy ne hajtsa túl magát, hiszen a szervezete erre már többször figyelmeztette. Az első gyermekét váró Tommyboy a műsor kapcsán a mai napig rengeteg felkérést kap, és sztriptíztáncosként lassan nem lesz olyan zuga az országnak, ahol ne szabadult volna még meg a ruháitól. Leó végre lemondott Ágicáról, és lehetőséget kapott a Cool TV-ben, ahol eddig délutánonként élőben szórakoztatta a nézőket, a napokban azonban bejelentette, hogy megválik a csatornától.

Majka
Majka

 
Bigbrother.lap.hu
Valosagshow.lap.hu »
Rtlklub.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top