Sztárok

Hegyi Barbara: Mi is örökbe fogadunk

– Kuutyáktól jövök! – hadarja a maga sajátos szenvedélyes-érdes hangján, a szavak első magánhangzóit erélyesen megnyomva, ahogyan kilibben autójából a Vígszínház mögötti parkolóban. – Éérti, Szegő úr?! Kuutyamenhelyről egyenesen… És ott nem aszfaltozott út van… Nagyon nem! Hát attól ilyen sáros a csizmám! Nem kell olyan döbbentnek lenni emiatt!

Pedig, ha tudná, hogy nem emiatt vagyok, mi-több, emiatt az életben nem volnék döbbent. Észre sem veszem, részben azért, mert nem látom, másrészt, mert akkor sem venném észre. Sokkal inkább lenyűgöz, ahogyan megérkezik Hegyi Barbara. Persze később is mindig nagy erővel hat, de ahogyan feltűnik, berobban, annak külön nyomatéka van.

– Jöjjön! – int, és siet előre a színházba. A portán leáll, vált néhány szót az ottaniakkal. A lépcsőházban összefutunk pár díszletező fiúval, velük is kedélyesen elbeszélget. – Ugorjunk fel a társalgóba! – javasolja, és már száguldunk is felfele, pontosabban száguldanánk, ha nem ütköznénk kollégákba. De beleütközünk, és, ha már így alakul, akkor Eszenyi Enikővel a mai előadásról, Kern Andrissal egy tegnapi tévéműsorról, Kamarás Ivánnal egy közös ismerős most született gyerekéről vált néhány mondatot. Lukács Sanyival pedig arról, hogy… na, de ez már igazán nem tartozik ide… (Majd inkább személyesen elmondom annak, akit érdekelne…) Mire a társalkodó pultjához érünk, a közeli és távoli környéken minden róla szól. Nem azért, mert középpontban akar lenni, ő ilyen. Nem póz, nem szerep ez, hanem valami különös belső sugárzás. Hevület. A lélek csillanása.

Hegyi Barbara: Mi is örökbe fogadunk

 

Most, a kutyamenhelyről jövet dúlt, izgatott, önmagához képest is heves.

– Valami egészen felkavaró élmény volt! Egészen megdöbbentő! Egyrészt szívbemarkolóan megható látni a sok gazdára, gondoskodásra, és mindenekfelett, szeretetre vágyó kutyát, másrészt mélységesen felháborító szembesülni azzal az emberi cinizmussal, lelketlenséggel, ami ahhoz kellhet – valójában nem is tudom, sőt, nem is akarom tudni, hogy milyen torzultság kellhet ahhoz -, hogy utcára tegyenek, sorsukra hagyjanak aranyos, imádni való állatokat. Mert nem csupán kutyákról van szó! Láttam a menhelyen megunt, fölöslegessé vált nyuszikat, emukat is. Nem tudok más kifejezést használni: ez gyalázat!

– Persze ebben tökéletesen igaza van, csak azt furcsállom, hogy ez ilyen heves indulatokat vált ki önből! Hiszen a napi életben tapasztalható, hogy egymással szemben is ilyen megbocsáthatatlanul felelőtlenek, lelkiismeretlenek, sőt, esetenként ellenségesek vagyunk…

– … és ezt fogadjuk el?! Törődjünk bele?! Vegyük természetesnek?! Hát nem! Én ezt nem akarom, és nem is tudom így elfogadni! Vállat rándítani, hogy ez a világ rendje…

– Tisztelem az eltökéltségét, de mondja, akkor mit lehet tenni?! Minden igazságtalanság, erkölcstelenség ellen hadakozzunk, minden disznóság ellen folytonosan lázadjunk?

– Nana, Szegő úr! Azokat a derék, rendes disznókat ebbe ne keverjük bele!

Hegyi Barbara: Mi is örökbe fogadunk Igaza van, megkövetem a sertéseket, és visszavonom azt, hogy disznóság!

– Egyébként szerintem ne törődjük bele, hogy ilyenek lettünk, hogy ilyenek lettek a viszonyaink. Egymáshoz, a természethez, önmagunkhoz, vagy az állatokhoz! Én azt mondom, hogy mindenki a maga területén próbáljon meg tenni valamit, a maga lehetőségeinek megfelelően! Ki, miért tudja a szavát hallatni! Ki a beteg gyerekekért, ki a hajléktalanokért, ki a magányosokért, én pedig most, hogy a kutya örökbe fogadási program nagykövete lettem, próbálok szólni, kiabálni, vagy bármilyen módon jelezni, hogy jóvátehetetlen hibák és bűnök sorozatát követjük el nap mint nap, a kutyákkal szemben. Pontosabban önmagunkkal szemben is, hiszen, ha a kutyáinkkal felelősebb, megértőbb, szeretettel telibb lenne a kapcsolatunk, akkor egymáshoz is könnyebben tudnánk közeledni…

– Azért időnként felvetődik bennem, vajon pótolhatja egyik a másikat? Hiszen kutyát viszonylag könnyebb szeretni, járkálhatunk előtte pucéran, kiküldhetjük a szobából, ha magányra vágyunk, de egy másik emberhez muszáj folytonosan alkalmazkodni…

– De könyörgök, a kutyáinkat sem tudjuk szeretni! Itt kezdődik a gond! Azt a csodálatos lényt sem, aki lényegében mást se ad, és mást se igényel, mint szeretetet! Még csak tenni sem kell érte semmit, lehet bármilyen hitvány ember a gazdája, szeretni fogja, ragaszkodik hozzá, maximálisan alkalmazkodik… Néha megható nézni, ahogyan megy az öreg nénike az utcán, és a mégoly fürge kutyája ott totyog mellette, ha a gazdi megáll, hogy pihegjen, ő is megáll, és árgus szemekkel figyel, hogy kipihente-e már magát. Vagy ahogyan várja a gazdáját, függetlenül attól, hogy nehéz munkából jött, vagy kocsmából! Az is csak színtiszta öröm, szeretet! Akik arra vannak, hogy várják a simogatásunkat, hogy hozzánk bújhassanak, hogy szóljunk hozzájuk két szót! Őket is rendre elhanyagoljuk, kutyaszámba se vesszük, és ha fölösleges, akkor kihajítjuk?!

Képzelje, nemrég még négy kutyánk volt. Zorán és lánya, Alexandra hozott két tündéri bolognese-t, Fruzsinát és Ribizlit. Egy anyát és a lányát. Amikor Szandrának önálló lakása lett, vele ment Fruzsina, és Ribizli nálunk maradt.

Ő az, akivel a címlapfotón szerepel!

– Pontosan!

Akkor lehet, hogy ezért nem hasonlítanak annyira egymásra?!

Barbara válaszát – valamint a teljes interjút – az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

További kiemelt témáink a Nők Lapja március 18-án megjelenő, 12. számából:

Nők Lapja 60 – Ma is a miénk!
Születésnapunk alkalmából régi riportalanyaink nyomába eredünk. Tudja valaki, hogy Holler Kati, aki férjével ’56 után Kanadába vándorolt, valóban hazatelepült-e, ahogy 1976-ban mondta?

Anyuval otthon
Schäffer Erzsébet időről időre beavat minket azokba a gondokba, örömökbe, amelyeket édesanyjával él át, miközben gondozza, ápolja, babusgatja őt

Brüsszel – Bruges
Hulej Emese Brüsszelbe utazott, s miután alaposan megismerte az Európai Parlament munkáját, kirándult egyet Bruges-be is, a csokoládé és a csipke városába

Szabad-e szoptatni?
Rist Lilla riportjában annak járt utána, hogyan viszonyulunk ahhoz a természetes állapothoz, amikor egy anya a mellére teszi a babáját

A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával:
Hasonlítunk…

Most legszívesebben egy olyan fotót kértem volna, amelyen kutyánk, Rézi is ott van. Hogy lássuk, valóban hasonlítunk-e egymásra? Azt tudom, hogy ő abszolút emberi természettel rendelkezik, a múltkor még a porszívót is bekapcsolta. Ennyit magunkról, és ezt is csak azért, mert vezető összeállításunkban a gazdák és kutyák hasonlóságáról lesz szó. Egyesek szerint a kutyával való kapcsolat sokszor a hiányzó emberi kapcsolatokat pótolja. Nem tudom, de olyan rosszak nem lehetünk, ha ezek a kedves négylábúak megszerettek minket.

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Őrületes rendszer »
Csak tedd be a sütőbe, és… »
Mutasd a kutyád, megmondom, ki vagy! »
Tán csak nem szoptatni akar, anyuka?! »
Epilepszia, a szent betegség »
Brüsszel, Leuven, Bruges »

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése