Sztárok

Rihanna milliókat bukhat a butasága miatt

Eddig Rihanna csak biztató, vigasztaló szavakat kapott mindenkitől a Chris Brownnal való csetepaté után. Most, hogy újra összejött az énekessel, nem várt fordulat következett be.

Rihanna milliókat bukhat a butasága miatt
Rihanna milliókat bukhat a butasága miatt

Eddig ugyanis mind a kollégák, mind a cégek, akik eddig Chrisszel kapcsolatban álltak, eltávolodtak az agresszív énekestől, aki megverte Rihannát. Most, hogy az énekesnő ilyen súlyos bántalmazás után mégis visszatért a férfihoz, saját bevételi forrásait is veszélyezteti.

Kiszivárgott például, hogy a Gucci a korábbi hosszú távú tervek ellenére nem hosszabbítja meg vele a reklámszerződést. És úgy tűnik, egy kozmetikai cég is elállt attól a tervétől, hogy Rihanna legyen a reklámarcuk. Állítólag egy konkurens kozmetikai cég még egy olyan kutatást is elvégeztetett, amely felméri, hogy Rihannának ez a lépése befolyásolta-e az előbbi vállalat megítélését.

Rihanna buta módon ragaszkodik Chris Brownhoz, ahelyett, hogy áldozatként példát mutatna azoknak a nőknek, akik hasonlóan jártak, és örökre száműzné az életéből a meggondolatlan férfit. Inkább jó képet vág a történethez, amelynek – valljuk be – lehetett volna sokkal rosszabb vége is.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése