Sztárok

Király Linda: Megszerettem magamat

Új, apró tetoválást látni a csuklóján. A négy kicsi betű nem kérkedik, nem hivalkodik, szinte elbújik Király Linda kezén. Az énekesnő arról beszélt nekünk, miért is annyira fontos most neki ez a bőrébe vésett szó: LOVE.

Király Linda: Megszerettem magamatMosolygós. Jól néz ki. Fitt és energikus. Fekete ruhája remekül kiemeli derékig érő szőke haját. Meg is bámulja mindenki szemérmetlenül. Nem jön zavarba, látszik, hogy bőven megszokta már az ismertséget. 

– Lehengerlő vagy. Pedig azt gondolnám, hogy az énekesnők csak a színpadon brillíroznak.

– Muszáj volt ezt is megtanulnom, hiszen magam tárgyalok a lemezkiadó cégek vezetőivel is, hol itthon, hol Londonban, hol New Yorkban. És ezeken az alkalmakon nemcsak a hangomnak kell meggyőzőnek lennie, hanem a fellépésemnek is.

– Miről tárgyalsz kint?

– Például az új lemezemről a világ egy legnagyobb kiadójával, az Universallal. Két és fél éve írtuk alá a szerződést, amire nagyon büszke vagyok: a legnagyobb sztárok is itt dolgoznak. Bekerültem abba a közegbe, amiről addig csak álmodoztam.

– Akkor ez már a hőn áhított világhírnév?

– Tudom, hogy Magyarországról nézve lassúnak tűnik a karrierem. Mindenki azt várja, hogy világsztár legyek, és szinte számon kérik rajtam, miért nincs tele velem a világsajtó, miért nem én énekelek a Grammy-gálán, és különben is, miért nem forgattak már rólam legalább két filmet. Azt kevesen tudják, hogy például a csodálatos hangú Alicia Keys hat évig dolgozott egy lemezcégnél, és várta, hogy végre berobbanjon, de nem történt semmi. Aztán a cég ejtette, Alicia átment egy másikhoz,
és rövidesen befutott. A külvilág meg azt skandálja, mekkora sztár lett! Arról keveset beszélnek, hogy kőkemény évek előzték meg ezt a csillogást. Jelenleg én is a kőkemény éveket gyűröm.

Király Linda: Megszerettem magamat– Úgy érzed, türelmetlenek veled a magyarok?

– Folyamatosan azt a nyomást érzem, hogy tessék már befutni, tessék már világsztár lenni! Pedig ez nem így működik. Dolgozom gőzerővel, az új lemezemet már keverik, nemsokára mindenki hallhatja. Én nem érzem egy helyben toporgásnak a karrieremet, hiszen itt ez a szerződés, a lemez, nemrég jöttem vissza a Grammyről, ahol Eric Benét (Halle Berry exférje – a szerk.) zenésszel két jelölésünk is volt. Nem tudom, mi kellene még, hogy végre itthon is elfogadjanak, és ne kapjam mindig az orrom alá azt, hogy a szüleim faragtak énekesnőt, kvázi sztárt belőlem, de lám-lám, még mindig nem én vagyok Beyoncé utódja.

– Tudom, folyton a szüleiddel jönnek, de azért valljuk be: a te családi háttereddel csak könnyebb ezen a pályán érvényesülni…

– Miért, szerinted az édesapám énekel helyettem? Az anyukám jár napi négy óra edzésre, hogy jó
formában legyen? Viktor tárgyal, Ben pedig írja a dalokat? Ugye milyen abszurd így az egész?

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál, most korrektorral is megvásárolhatod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top