Sztárok

John Travolta: Fia halála után ismét pasikkal vigasztalódik

Hiába táncolta be magát a filmtörténetbe, hiába mozdította kultikus filmekben mágikus csípőjét, John Travolta mostanában leginkább csak a bűnügyi bulvárhírek sztárja lehet.

A többszörös Oscar-jelölt színész súlyosan beteg 16 éves fia máig tisztázatlan körülmények között halt meg nyáron, a család bahamai nyaralójában. Egymásnak ellentmondó hírek a fiú koponyasérüléséről, titokzatos halálok, John Travolta homoszexuális kalandjai és végül egy csúnya zsarolási ügy. Ezekről szólnak a hírek. Pedig Travolta nem véletlenül játszott az elmúlt évtizedek kultfilmjeiben. Együgyű gengszterként ugyanolyan könnyed és hatásos a filmvásznon, mint amikor egy kőkemény pilóta bőrébe bújik.

Jett Travolta
Jett Travolta

Az anyja szoknyája mellett

Helen Travolta álmai a nagy szerepek körül forogtak, az asszony, hogy egyszer végre nagy sztár lehessen, folyamatosan meghallgatásokra járt, s ha kisebb szerepeket sikerült elcsípnie, minden figyelme és energiája azok megvalósítására ment. Pedig hat gyerekről kellett volna gondoskodnia. Igaz, a gyerekek közül öt az utcán nevelődött, ahogy mások, de John nevű fia szinte el sem mozdult az anyja mellől. A fiút vézna alkata miatt csontosnak csúfolták, bordái kilógtak, inkább lányos külseje állandó durva tréfák célpontja volt. A gúnyolódást tovább erősítette az is, hogy szinte nem mozdult anyja szoknyája mellől, és ha a mama szerepelt, fia éjszakákon át zokogott utána. Nem csoda, hogy Travolta felnőtt sztárként interjúiban messze kerüli a gyerekkori emlékek felidézését.

Felcseperedve valósággal meggyűlölte  a nőket, ezzel együtt leginkább az anyját, aki mindig otthagyta őt. Ez olyan erős érzéssé lett benne, hogy az anyját felnőttként betegen és szegényen is magára hagyta, nem állt szóba vele többé, és még a temetésére sem ment el.

Első szerepek, első szerelem

Tizenhat évesen szökött el a szülői házból, színésznek állt, szerepekért kilincselt, miközben vasszorgalommal edzett, hogy megerősödjön, megizmosodjon, hogy örökre lemossa magáról gyerekkori gúnynevét.
Tévéfilmekben kapott kisebb szerepet, egy ilyen forgatáson, 1976-ban ismerkedett össze a nála tizennyolc évvel idősebb  Diana Hyanddel. Az ifjú színész teljesen belezúgott  kolléganőjébe, ám alighogy összejöttek, a mellrákban szenvedő Diana John karjaiban halt meg. „A színész nagyon kiborult, gyógyszereken élt, úgy érezte, hogy anyja után egy újabb nő hagyta el” – mesélte akkori szobatársa.

Szombat esti láz - 1977
Szombat esti láz – 1977
Grease - 1978
Grease – 1978

Ikon születik

A sors a szerelem helyett karrierrel kárpótolta a színészt. Kecsesen ringó csípőjével hamarosan betekerte magát a világhírességek közé. Nők milliói őrültek meg mozdulataiért és arcának szexis gödröcskéiért. Tony Manero, a Szombat esti láz főszereplője egy korszak ikonjává vált, a „disco fever”  megtestesülése lett. A fehér öltöny kihajtott gallérú inggel és a jellegzetes riszáló tánclépés  halhatatlanná tette őt. Ikon született.

Ezt már csak fokozta a fekete bőrdzsekis rosszfiús szerep a Grease-ben Olivia Newton John partnereként. A film forgatása idején a szőke ausztrál színésznő szenvedett a hiú és piperkőc John rosszindulatú beszólásaitól. „John akkoriban betegesen hiú volt küllemére. Folyamatosan edzett, kozmetikushoz, fodrászhoz járt, és mindenkit kritizált. Gyakran szóvá tette például, hogy Olivia, aki akkor harmincéves volt, túl öreg a tizenhat éves Sandy szerepéhez” – árulta el a produkció egyik sminkese.
Bár a világ szemében ők voltak a tökéletes pár, John a színfalak mögött már a pasikat hajtotta. Egy pornósztárral, Paul Barresivel randizgatott. „Egy Los Angeles-i egészségcentrumban találkoztunk először, amely egy kifejezetten melegeknek fenntartott hely volt. Rám nézett, láttam, hogy megkívánt, ott a zuhanyzóban szexeltünk először” – tálalt ki az egykori pornósztár az amerikai bulvármédiának.
Két évig a legnagyobb titokban tartott a kapcsolatuk. De John nem volt az a kifejezetten hűséges típus. Sőt, nem volt szemérmes sem. Állítólag nemegyszer lefeküdt férfiakkal kizárólag azért, hogy egy-egy szerepet megkaphasson.

Megtisztulás – látszatélet

Travolta Egy speciális tisztítókúra és egy kisegyház kigyógyította őt a homoszexualitásból. Legalábbis ezt hirdette a Time magazinban a szcientológiai közösség biztonsági főnöke, Richard Aznaran. Travolta a hetvenes években csatlakozott az akkor még kis gazdasági közösségnek számító szcientológiai egyházhoz. Az egyházban „a bűnös élvezetekről való leszoktatás után” – állítólag parancsra – házasodni  kényszerült.
A vásznon sokat vetkőző, másodosztályú színésznőt, a szép, szőke Kelly Prestont éppen nagy szerelme, George Clooney dobta, márpedig Kellynek eltökélt szándéka volt, hogy világsztárhoz menjen feleségül. John mellé pedig egy szép, a fotókon jól mutató asszony kellett. 1991-ben vallásuknak megfelelően Párizsban, majd hivatalos formában Floridában házasodtak össze.

Az új világhír felé

Ekkoriban készült el a Ponyvaregény: Vincent Vega szerepéért Travoltát méltán emlegetik a legnagyobbak között. A film a nyolcvanas évek nagy kultfilmje, amely kisebb mélyrepülés után meghozta Travoltának az abszolút világhírt. A sors fintora, hogy bár a figura egy gengszter, mégis a film történeti pillanata az a táncjelenet, amelyet Travolta Uma Thurmannel lejt egy táncversenyen.

A Ponyvaregény hangos világsikere közepette Travolta látszatházassága kívülről működőképesnek tűnt, hiszen a párnak két gyermeke is született: Jett és kislányuk, Ella Bleu.

Titkok és hazugságok

Amikor 1992-ben megszületett a házaspár első gyermeke, John Travolta boldogsága határtalan volt, hiszen mindig egy kisfiúra vágyott. Jett kétévesen lett súlyos beteg – állították később, ám Travolta testvére szerint szemenszedett hazugság a mese a vegyszerről, amelyet belélegezve a kisfiú súlyos beteg lett. „Jett autista volt, de nem kezelték. Az autizmust ugyanis mentális betegségnek tartja a szekta, ezért nem is fogadják el a kezelést. Nagyon sokat veszekedtünk Johnnal a gyerek miatt. Kezelni kellett volna, de John erre nem volt hajlandó” – mondta Joey Travolta.

Travolta

Ma sem tudni, milyen körülmények között, mi vezetett a tizenhat éves fiú halálához. A rá vigyázó házaspár a szcientológiai egyház tagjai és a férj – mint hírlik, John Travolta szeretője – hallgatnak az üggyel kapcsolatban. Csak számos különös körülmény borzolja az idegeket. Travolta mindent elkövetett, hogy fiának boncolását a legnagyobb titok övezze, fia holttestét a boncolás után egy órával már elhamvasztották, a temetésen levő koporsó üres volt, senki nem tudja, hova tűntek Jett maradványai. Bár fia halálakor a színész vigasztalhatatlannak tűnt, teljesen összetört, sírt, de most már negyvenhat éves feleségével azt tervezgetik, hogy mesterséges megtermékenyítéssel egy újabb gyermeket vállalnak.

Travolta

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése