A színésznő a Magyar Televízió rögtönző műsorának állandó szereplőjeként régóta bizonyítja a képernyőn, hogy a legváratlanabb helyzetekben is megállja a helyét. Lia csupán akkor van gondban, ha az élet is improvizációra készteti, a mindennapok útvesztőiben ugyanis még a sokéves színpadi rutin sem segít.
| A Tisztújítás című darabban Fotó: Kassay Róbert |
– A közönség imádja a Beugrót. Amikor híre ment, hogy megszűnik, tiltakozásul petíciót készítettek. Találkoztál már hasonló megnyilvánulással a színház világában?
– Még soha. Fantasztikus érzés volt a közönség reakciója. Elképesztő megtiszteltetés ez mindannyiunk számára, de ahogy Rudolf Péter megjegyezte, egyben felelősség is. Most aztán felköthetjük a gatyánkat, mert ha az emberek ennyire várnak bennünket, akkor kutya kötelességünk megfelelni az elvárásoknak.
– Szerinted mi a műsor sikerének a titka?
– Amit a néző lát, az a szó legszorosabb értelmében játék. Az emberek azért imádják nézni, mert kikapcsolja őket. Az adások felvételekor azt érzékeljük, hogy a nézőtéren ülőket teljesen magával ragadja az improvizáció váratlansága, felhőtlen öröme és izgalma. Hálásak azért, hogy hús-vér emberek az orruk előtt próbálnak létrehozni valamit. Azt hiszem, ezt értékelhetik a képernyőn keresztül is. A sikerhez az is hozzátesz, hogy manapság ritkán látni a televízióban színházat. Nagyon sok embertől hallom egyébként, hogy épp a Beugró miatt kaptak kedvet ahhoz, hogy eljöjjenek színházba.
– A színpadon kívül is képes vagy frappánsan reagálni a váratlan helyzetekre?
– Az életben sajnos korántsem vagyok ilyen gyors. Sokszor megesik, hogy nem tudok úgy reagálni, ahogy később szerettem volna. Érdekes, hogy az ember a színpadon sokkal jobban tisztában van a saját hibáival. Ott mindig tudom kontrollálni az érzelmeimet, az életben, egy valódi szituációban azonban már korántsem vagyok erre képes. De ez talán nem is baj. Nem hiszem, hogy jó lenne, ha minden pillanatot befolyásolni tudnánk.
– Előfordult már, hogy rögtönöznöd kellett a színpadon?
– Számtalanszor! Éppen ez a csodálatos a színházban. Hiába adott egy helyzet, a szöveg és a szereplők, bármi megtörténhet előadás közben, s erre nekünk reagálnunk kell. Lehet az technikai hiba vagy szövegprobléma, nem eshetünk ki a játékból. Arra van hangolva az idegrendszerünk, hogy rögtön tovább tudjunk lendülni.
| Júliusi éjszaka című darabban Fotó: Kassay Róbert |
– Érzed a hatását, hogy gyakran vagy képernyőn?
– Egyre sűrűbben állítanak meg az emberek azért, hogy váltsanak velem néhány szót. Nagyon élvezem, hogy személyessé válik a viszonyom a közönséggel. Ez valószínűleg abból adódik, hogy vidéken nőttem fel, ahol teljesen megszokott, hogy kommunikálnak egymással az emberek.
– A sajtó rohamát is ilyen könnyen viseled?
– Színész vagyok, aki ki van éhezve a sikerre. Nagyon fontos számomra, hogy amit csinálok, az el is jusson a nézőkig. Az azonban mindig zavarba ejt, ahogy a sajtó be akar férkőzni a magánéletembe. Én jóval zárkózottabb vagyok annál, hogy kitárulkozzam. Sokszor szembesülök azzal, hogy csak azért, hogy eladható legyen a lap, számtalan hazugságot jelentetnek meg.
– Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy a kisfiad születése óta már nincs benned mohóság, hogy mindent eljátssz. Vannak azért szerepálmaid?
– Sokáig a századelő íróinak naivaszerepeit alakítottam. Egy percig sem szeretnék panaszkodni emiatt, hiszen ezekben a Molnár Ferenc-, Szép Ernő- és Füst Milán-darabokban gyönyörű szép nőszerepeket játszhattam el. Legutóbb azonban, amikor Szép Ernő Vőlegény című darabjában szerepeltem, úgy éreztem, hogy harminchét évesen már nem kellene forszírozni, hogy fiatal, hamvas lányokat alakítsak. Ennél sokkal karcosabb szerepekre vágytam, amit most meg is kaptam. A Szonya című darab Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből készült, s egy mostohaanyát játszom benne. Végre egy koromhoz illő, összetett szerep, tele fájdalommal, humorral. Ez aztán tényleg megdolgoztat, fizikailag és lelkileg is próbára tesz. Úgy jövök ki a próbákról, mintha egész nap fát hordtam volna.
Színház.lap.hu »
Interjú.lap.hu »
Tv.lap.hu »