Nagy Ervin: Őrzöm a magánéletem

Nincs néző, aki kételkedne abban, hogy képes bármit eljátszani, aki látta már színházban. Érzékenysége, ereje átsüt. Érthetetlen, miért nem bátrabbak a filmrendezők, és miért nem engedik a vásznon is kibújni a bőréből. Aztán amikor találkozunk, megértem a nőcsábász skatulyáját. Kiállása, hangja zavarba ejtő, és külön levegővétellel merek csak a szemébe nézni. De nem vagyok ezzel egyedül, a pultoslány a büfében – amint meglátja őt – csak úgy szimplán belesóhajt a cigarettafüstbe.

– Kezdjük egy álnaiv kérdéssel! Tisztában vagy azzal, hogy mennyien rajonganak érted?

– A hétköznapokban szerencsére ezt nem nagyon érezni, és egyébként is próbálom a rajongást tisztes távolból kezelni. Nehezebb volna, ha egy zenés színházban dolgoznék, ahol a tinik visítva várják a fellépőket a művészbejárónál, de itt, a Katonában ez nem jellemző. Mi nem vagyunk olyan sztárok, akikről a ruhát is letépik a lányok.

– Veled ellentétben sok férfi örülne ennek…

– Én nem hajtom a sztárságot. Természetes, hogy ismernek, ez velejárója a szakmámnak, de soha nem dolgoztam külön azon, hogy népszerűbb
legyek. A netes hozzászólásokat sem böngészem, semmi értelme. Úgyis mindig lesznek, akik pocskondiáznak meg akik istenítenek. Ezek alapján meg nagy baromság volna elhinni, hogy én
vagyok a legjobb vagy a legrosszabb!

– Úgy vettem észre, a netezők inkább istenítenek, és bőszen keresik hozzád a kapcsolódási pontokat… Sikerül megtalálniuk?

– Őrzöm a privát szférámat. Éppen ezért a kapcsolattartó oldalakon sem vagyok rajta. Persze sokan imádják a rajongást, és ez ebben az egoista szakmában abszolút érthető is. Én viszont más vagyok. Van bennem valamiféle belső szégyenlősség, elhatárolódás. Aki igazán ismer, az pontosan tudja, hogy meghúzom a határokat.

– A szépfiúkat tökéletes átéléssel játszod, de már te is unod ezt a skatulyát. Te magad milyen szerepet osztanál Nagy Ervinre, hogy valami teljesen mást lássunk belőled?

– Homlokegyenest ellenkezőt. Talán a beteg kis irodakukacét, aki a végén nőket erőszakol meg.

– Azért az új filmedben, a Szobafogságban igencsak beteges a karaktered… Hiszen egy szekrénybe bújva manipulálod a nőket!

– Szerintem meg lehetne betegesebb is. Én mindenesetre furcsább thrillert csináltam volna. A Kaméleonról (Goda Kriszta 2008 végén bemutatott filmje – a szerk.) is hasonló a véleményem. Úgy érzem, több szín rejlett még a figurában, és hiába volt ez ziccerszerep, nem lett százszázalékos.