Sztárok

Angelina Jolie kitálalt Brad Pittről

Angelina Jolie az amerikai Parade magazinnak bevallotta, hogy Brad Pitt szoktatta le arról a szokásáról, hogy vagdossa magát. A színésznő szerint az anyaság és a szerelem alapjaiban változtatta meg.

Ugyan hónapokkal ezelőtt még a szakításuktól volt hangos a világsajtó, úgy tűnik, Angelina Jolie és Brad Pitt átvészelték a nehéz időszakot. Angelina szerint minden a legnagyobb rendben van közöttük, szerelmesebbek, mint valaha, és a színésznő szerint ezt gyermekeik is megérzik. Jolie azt is elmondta, hogy a Brad Pitt-tel való kapcsolata és az anyaság alapjaiban változtatta meg.

„Régen úgy éreztem, hogy a szívem, a lelkem börtönben van. Szabad akartam lenni, ezért őrültségeket tettem, vagdostam magam késsel, kiugrottam a repülőből, kerestem a veszélyt. Aztán más dolgok lettek fontosak, és a vad szívem kalitkába került, amit ma már nem bánok. Bradnek nagy szerepe volt abban, hogy megszelídültem, és ezért hálás vagyok neki” – mondta el Jolie. 

 

Angelina Jolie kitálalt Brad Pittről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top