Sztárok

Angelina hozzámenne Pitthez

Angelina Jolie szerint a házasság szép intézmény és különleges érzés feleségnek lenni. Bár eddig az ellenkezőjét hirdette a páros, úgy tűnik, a színésznő most már hozzámenne gyermekei apjához.

Angelina hozzámenne PitthezEddig úgy tudtuk a 2005 óta együtt élő sztárpárról, hogy nem szeretnék hivatalosan összekötni az életüket, sőt, pár hónapja még a szétválásukról pletykált a sajtó. A hat gyermeket nevelő Angelina is mindig úgy nyilatkozott, hogy számára a legerősebb kötelék a család, és nem érez késztetést a Braddel való házasságra. Úgy tűnik, a véleménye mostanra megváltozott. A 35 éves színésznő már kétszer volt férjnél, de most először érzi azt, hogy párjával kölcsönösen jobb emberré formálják egymást a kapcsolatban. Azt még nem tudni, hogy a férjjelölt – aki szintén túl van egy váláson – minderről hogy vélekedik, de nagy valószínűség szerint az évszázad esküvőjére számíthatunk, ha beadja a derekát. A hírnek egy valaki biztos nem örülne, ő Jennifer Aniston, akiről a mai napig úgy tartják, hogy szeretné visszacsábítani volt férjét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top