“Nehezen barátkozom, de ha egyszer a bizalmamba fogadok valakit, az ott is marad”

– Az életrajzodat olvasva úgy éreztem, te is voltál már minden harminckét éves korodra.
– Elég sok mindent kipróbáltam eddig. Voltam kőművessegéd is az egyik kedves ismerősöm mellett.

– Jogi egyetemen végeztél, mégsem az emberek védelmével foglalkozol, hanem az emberek szórakoztatása mellett tetted le a voksodat.
– Nem biztos, hogy erről az oldalról közelíteném meg, mert a jogászok nem feltétlenül az emberek védelme mellett állnak ki. Az ügyvéd véd, a bíró dönt, az ügyész azon dolgozik, hogy elítéljék az embert. Olyan középiskolába jártam Debrecenben, ahol a későbbi budapesti művészvilág harminc százaléka tanult. Akkor még tinédzserként én is azt hittem, hogy a Színművészetire fogok járni, és az nekem jaj de jó lesz, de az egyik előadás alatt tudatosult bennem, hogy én mégsem akarom ezt. Így mi jött ezután? A konformista családmodell, vagyis legyen a családban egy katona, egy ügyvéd, egy pap. Végül a jogi egyetemre mentem.

– A jog után viszont furcsa dolog történt. Jelentkeztél az egyik nagy valóságshow-ba. Kínos neked ez a téma?
– Nem. Nézd, az vagy, ami a múltad. Amikor az ember kijön az egyetemről, és nem tudja, hogy merre induljon, hogyan tovább, akkor sok minden átfut az agyán. Én épp láttam a tévében a felhívást, és jelentkeztem. Nem jött össze – hál’ istennek. Buli lett volna, ha sikerül, de nem sikerült, és így utólag örülök neki, hogy így alakult.

– Teljesen más irányba ment volna az életed, ugye tudod?
– Igen. Ha akkor az ott megtörténik, és beszavaznak a műsorba, akkor két lehetőségem lett volna. Egy darabig kitartottam volna a médiában, és aztán eltűntem volna a süllyesztőben, vagy semeddig nem tartottam volna ki a médiában, és elsüllyedek a süllyesztőben. Így viszont visszamentem Debrecenbe, és végigjártam a szamárlétrát.

– És hogy lett a jogászból rádiós?
– Még egyetemre jártam, amikor elmentem egy nonprofit rádióba dolgozni. Olyan varázslatos volt számomra – és csábított – ez a világ. Mikor az egyetemnek vége lett 2003-ban, már oszlopos tagja voltam ennek a rádiónak. A jogászkodás megszakadt, a rádió pedig megmaradt.

– És három évvel ezelőtt leszerződtél a Danubius Rádióhoz, most pedig a Class FM-en vezetsz egy nem éppen tipikus kereskedelmi rádiós éjszakai műsort. Úgy hívom az adásodat, hogy a kulturális misszió.
– Hívjuk ezt inkább afféle élvezeti cikknek. Van, aki megeszik egy tábla csokit, más elszív egy szál cigarettát, és megint más meghallgat egy ilyen kulturális, de nem túl tömény műsort. Úgy próbálok hozzáállni a különböző vendégeimhez, mint egy átlaghallgató, például Marika néni, aki otthon, vacsora után mosogat, a férje ott ül mellette, és közben rádiót hallgatnak. A vendégemnek megpróbálok olyan kérdéseket feltenni, amelyek Marikát és a férjét is érdekelhetik, amelyek az ő agyukban is megfogalmazódnak. A közérthetőségre törekszem.

– Elindult a Class FM új internetes portálja, amely egy közösségi oldal is egyben. Egy héten keresztül követtem az adásod alatt a hallgatóid kis bejegyzéseit, hozzászólásait. Tudtad, hogy úgy hívják magukat, az éjszakai baglyok társasága?
– Nem tudtam, de ez nagyon kedves. Azt persze én is észrevettem, hogy egy igazi kis törzsközönségem lett, és ez jólesik. Ez az új site barátkozós, interaktív oldal, én a többi kollégával versenyzek is, hogy nekem legyen a legtöbb barátom. (Nevet.) 

– Úgy érzem, hogy olyan ember vagy, aki egyrészt megmutat magából valamit, ugyanakkor arra már kínosan ügyel, hogy a magánszférája ne sérüljön.
– Értem, amit mondasz. A mai értelemben vett sztárságnak több oldala van. Egyrészt manapság az a sztár, akiről írnak a pletykalapok. A másik oldalról viszont én nem hiszem azt, hogy azért érdekes valaki, mert az emberek tudják róla, hogy melyik filmen sírta el magát utoljára. Vannak a magánszférának olyan részei, amelyek nem biztos, hogy másra tartoznak.

– Azt azonban megosztottad a hallgatóiddal, hogy fogyókúrázol, pedig nincs rá szükséged. Hiúság, férfi a neved?
– Nos, a hiúság stimmel. Amíg Debrecenben éltem, heti öt napot sportoltam. Felköltöztem Budapestre, és elkényelmesedtem, fél év alatt tíz kilót szedtem fel. Nem mondom, hogy kövér vagyok, de zavar.

– Viszonylag későn kerültél fel a fővárosba, huszonnyolc évesen, amikor az ember már gyökeret ver valahol. Elszakadtál a debreceni baráti körödtől. Mennyire nehéz ilyenkor új barátságokat kialakítani?
– Alapvetően a munkatársakkal kialakul valamiféle kötődés, de szépen lassan megtaláltam sok régi barátomat Budapesten, akiket szintén erre sodort az élet. Viszont nehezen barátkozom, de ha valakit a bizalmamba fogadok, akkor az az ember nagyon fontos számomra.

– Milyen terveid vannak? Mégis megpróbálni a Színművészetit?
– Látod, azt bánom, hogy kihagytam. Komolyra fordítva a szót: emberi terveim vannak. Holnap felébredni, elsétálni a piacra, megpróbálni lealkudni az alma árából, ilyesmi. Szakmailag most jó helyen vagyok. Élvezem, amit csinálok. Ha majd új lehetőség talál meg, akkor itt lesz, és foglalkozom vele.