Sztárok

Dér Heni: “Először élek együtt valakivel”

Az elmúlt időszakban fenekestül felfordult a világa: szerelmi élete teljes lett, miközben gőzerővel dolgozik zenekarával, a Sugarloaffal – új lemezük október végén jelenik meg.

Még az első kérdésemet sem tettem fel, már túl voltam húsz válaszon. Heni ugyanis rám volt kíváncsi. Arra, velem mi van, én hogy találtam meg a helyem a Maximánál, milyen főnök vagyok, vagy egyáltalán, mennyire nehéz annak lenni… Igen, két éve már dolgoztunk együtt. Akkor indult felfedezni egy csapat celebbel a dél-amerikai dzsungelt, mi meg az utolsó itthon töltött napjain interjúvoltuk meg. Igen, én akkor próbálgattam új feladatomat: az első hónapomat töltöttem itt. Nem tagadom, meglepett őszinte érdeklődése, hiszen azóta nem is találkoztunk.

Dér Heni: „Először élek együtt valakivel”– Mi van veled, Heni? Ne érts félre, jólesik az érdeklődésed, sőt nem sokszor esik meg, hogy a sztárok az újságírókra is kíváncsiak lennének… Mégis, valami változást szimatolok.
– Igen, sokat változtam az elmúlt időben. Kíváncsibb lettem az életre, az emberekre. Biztosan ennek a következménye az is, hogy tavaly elkezdtem Pécsett a politológia szakot. Vagy ebből következik mindez? (Nevet.) Nem tudom. Ott rá vagyok kényszerítve, hogy keressem az összefüggéseket. És ez bizony segít nekem is, hiszen egy új életszakaszhoz érkeztem.

– Köze van ennek ahhoz, hogy azt csiripelik a verebek, boldog párkapcsolatban élsz?
– Igen, bár erről nem szívesen beszélek a médiának… De tény, ez egy egészen új fejezete az életemnek. Először élek együtt valakivel, és ez számos kihívás elé állít. Le kellett bontanom ugyanis a védelmi rendszeremet, amit az egyedül töltött évek során sikerült magam köré építenem. Ám ez nem minden – újat is kellett emelnem, de ezt már kettőnk köré… Bevallom, a mindennapokban még mindig rácsodálkozom arra, milyen bonyolult, ám mennyire egyszerű is ebben a burokban az élet. Bonyolult, hiszen számos kisebb-nagyobb játszmából áll, aminek a vége mindig az, hogy kompromisszumot kell kötni. Ezt sajnos nem lehet megúszni. Lehet ellene harcolni, de hosszú távon felesleges – persze ha nem akarsz egyedül maradni. Egyszerű pedig azért, mert már látom, hogy a kérdések, amelyekre én mostanában rácsodálkozom, mindenkire érvényesek. Mintha mindenki ugyanazt a társasjátékot játszaná! Régen sohasem értettem, miért van szükség arra, hogy lányok egymás közt csináljanak egy szabad délutánt, és megpróbálják megfejteni a férfiak lelkét, működését. Ma azonban már én is igénylem ezt. Megnyugtató érzés hívni a barátnőmet, és hallani: ő is azt gondolja, amit én. De ne érts félre, ez teljesen normális, csak nekem még új. Viszont szeretném jól csinálni, és ezért mindent meg is teszek. Például igyekszem elfogadni magamat, illetve a másikat is olyannak, amilyen.

– Persze hogy új ez a műfaj, hiszen két éve még te voltál az, akinek a szingliségén a bulvárlapok élcelődtek. Hogyan élted ezt meg?
– Magát a szingliséget remekül – imádtam! Én fektettem le a szabályaimat, amelyeknek aztán tökéletesen meg is tudtam felelni. Senki sem nézett amiatt furcsán rám, ha azt vettem a fejembe, hogy a késnek tökéletesen párhuzamosan kell állnia a konyhapult szélével. Kicsit kényszeresen csináltam mindent, de ma sem hiszem, hogy az akkor baj volt. Jól megvoltam.
Azt nem mondom, hogy nem volt bennem egy idő után igény arra, hogy tartozzam végre én is valakihez – ezért is történtek aztán másképp a dolgok. De azt a hisztit tényleg nem értettem, amit a bulvársajtó generált.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top