Szíj Melinda: “Ez a verseny nem az én világom… talán 20 éve az lehetett volna”

– Nagyon nehezen állt rá a beszélgetésünkre. Szó szerint körbe kellett udvarolnom. Miért?
– Mert vannak még rajtam kívül a Megasztárban elegen, és én senkitől nem szeretném elvenni az esélyt, hogy karriert futhasson be. Ők fiatalok, tele vannak lendülettel és lelkesedéssel. Szóljanak csak róluk a hírek, én úgy érzem, már eleget voltam téma az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekem ez a dolog már nem olyan fontos, mintha húszéves volnék. Nem úgy élem meg ezt az egészet, mint egy valóra vált álmot.

„…éneklek én, ameddig csak szükség van rám, ameddig érzem, hogy szeretnek hallgatni az emberek…” Fotó: Sanoma Archív/press.Tv2.hu

– De akkor hogyan, Melinda? Ül velem szemben, tördeli a kezeit, miközben mások az ön helyében énekelnének a boldogságtól, a szó minden értelmében. Hiszen ha nem vágyott arra, hogy elismerje a közönség, miért jelentkezett a Megasztárba?
– Azért azt el kell hogy mondjam, nem volt egyenes az út. Rengeteget tépelődtem már azon is, hogy egyáltalán jöjjek, vagy ne. Tudja, nekem nemcsak munkám van Győrben, hanem két gyerekem is, akiket egyedül nevelek. Főznöm kell rájuk, rendeznem az ügyeinket, nem egyszerű. Végül addig győzködtek, hogy elindultam. Magam sem tudtam, mire számítsak, de megmondom őszintén, ez az érdeklődés, ami körülvesz, nekem nagyon szokatlan. Pláne, hogy úgy érzem, a többiekéhez képest az én hangom semmi, és már régen ki kellett volna esnem a versenyből.

– Ezt nem mondhatja komolyan. Miközben énekel, olyan magabiztosnak tűnik! Az eredményhirdetéseken is mindig ön az, aki nyugodtan álldogál, s a továbbjutás tényét is higgadtan veszi tudomásul, miközben a többiek leizzadják a sminkjüket és remegnek a feszültségtől.
– Nézze, nekem azzal, hogy eléneklem a dalomat, az önbizalmam is véget ér. Nem véletlenül mondták már az elmúlt hetekben a zsűritagok is, hogy nem elégedettek a teljesítményemmel. Én sem vagyok az. Meggyőződésem, hogy az én öregedő hangom a többiek fiatal, képzett, erős hangjához képest nem versenyképes. Ez engem nem bánt, ez egy egyszerű tény, amit tudomásul kell vennem. Már az is nagyon jó dolog az én koromban, hogy idáig eljutottam.

Fotó: Sanoma Archív/press.tv2.hu

– Szerintem nem kellene negyvenegy évesen idősnek éreznie magát! Úgy beszél, mintha már ki is esett volna a versenyből…
– Jobb, ha az ember fölkészül. És ne gondolja, hogy fájni fog! Annál jobban vágyódom én haza a családomhoz, mint hogy a kiesésen siránkozzam. Nem volt véletlen az sem, hogy egyetlen táskával érkeztem a Megasztárba. Egész egyszerűen úgy gondoltam, nem maradok sokáig. Meglepett, hogy végül haza kellett mennem újabb holmikért. A lányom minden héten ott van a stúdióban, megnéz engem, ez nagyon jó érzés, de már várom, hogy ismét a családommal lehessek. Amióta tart ez a verseny, Hamupipőkének érzem magam. Sok-sok szép öltözék, gálacipők, lassan már menni is megtanulok bennük… de azért mégsem ez az én világom. Húsz éve még lehetett volna. Talán.

„A lányom minden héten ott van a stúdióban, megnéz engem, ez nagyon jó érzés…” Fotó:Sanoma Archív/press.tv2.hu

– Nem gondolja, hogy ez a szkeptikus hozzáállás bántja a rajongóit, akiknek hétről hétre örömet szerez a hangjával? Elsősorban azokra a nőkre gondolok, akiknek az ön megjelenése visszaadta az álmukat…
– Félreértés ne essék, éneklek én, ameddig csak szükség van rám, ameddig érzem, hogy szeretnek hallgatni az emberek. Csak épp nem lebegek rózsaszín fellegben, s nem fogok kiborulni, ha ez a felleg egyszer szertefoszlik. Hiszen ért már ennél jóval nagyobb csalódás is az életben…