Sztárok

Megint rokkantak helyén parkolt Hajdú

A tilosban parkolt Hajdú Péter. A műsorvezető már nem először kerül ilyen helyzetbe, de úgy tűnik, még az ellene folyó tüntetés sem hatja meg.

Megint rokkantak helyén parkolt HajdúHajdú Péter nem kommentálta a szabálytalankodását, ahogyan tavaly áprilisban sem tette.

Akkor két mozgáskorlátozott embert is megfosztott attól, hogy a műszaki áruház bejáratához legközelebb parkoljon, az autóval ugyanis sikerült egyszerre két parkolót is elfoglalnia. Pár hónappal korábban, februárban szintén úgy érezte, hogy a KRESZ szabályai rá nem vonatkoznak, akkor az egyik budai bevásárlóközpont bejárata elé állt.

Magyarázatként azzal szolgált, hogy Tornóczky Anita cukrászdájába ment, aki telefonon navigálta. – Ott egy táblát láttam, behajtani tilos, kivéve célforgalom. Egy pillanat alatt a dísztéren találtam magamat. Kitolatni nem tudtam – magyarázkodott tavaly februárban a Velvetnek. Ám a szabálytalankodásainak itt még nincs vége: egy évvel ezelőtt, 2009 decemberében Budaörsön is mozgássérült parkolóban állt meg.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top