Sztárok

Ijesztő a Barátok közt sztárja?

Szakított szerelmével, a milliomos topmenedzserrel Balogh Edina. A Barátok közt sztárja a pszichológus szerint túl szép a férfiaknak.

Ijesztő a Barátok Közt sztárja?Hét hónapig tartott az egykori MVM-vezér és a Barátok közt sztárjának románca. A pár között valósággal tombolt a szenvedély,  de a szépség szerint valamiért kialudt a láng.

– Pár hete döbbentünk rá erre, mindketten éreztük már egy ideje, hogy valami nem stimmel kettőnk között. Mi nagyon intenzíven éltük meg ezt a kapcsolatot, minden szabad percünkben együtt voltunk, az utóbbi időben viszont ez már hiányzott. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy végleg lezártunk volna mindent, hiszen a szeretet még megmaradt kettőnk között – mondta a Blikknek Balogh Edina, aki nincsen könnyű helyzetben. A szakember szerint ugyanis óriási tévedés azt hinni, hogy a szép nőknek könnyebb dolguk van a párkeresés során.

A szép nők nagyon vonzóak, persze, de megijesztik a férfiakat. Rögtön az jut az eszükbe, hogyan tartsák meg a szép nőt, aki biztosan meg fogja csalni, el fogja hagyni stb. Egyáltalán nincs könnyebb dolguk, mint csúnyább társaiknak, sőt – mondta el dr. Csides Kata pszichiáter.

Maga Edina is elismerte korábban, hogy nincs könnyű helyzetben. Sőt, a Barátok közt bombázója szerint a párválasztás terén kifejezetten hátrány, ha valaki feltűnően szép.
– Egyáltalán nem könnyű partnert találnia egy szép nőnek – mondta Edina Nők Lapja Cafénak.
– Az értelmes, értékes férfiak ugyanis nem mernek közeledni, mert azt hiszik, ha egy nő szép, akkor vagy hatalmas elvárásai vannak a partnerével szemben, vagy pedig biztosan nagyon buta, vagy éppenséggel könnyen kapható. Éppen ezért a nagydumás skalpvadászok, akik trófeát gyűjtenek, sokkal többször kezdeményeznek a szép nőknél. Amikor még szingli voltam, én is találkoztam sztereotípiákkal. Egyáltalán nem könnyű a dolgunk, azt tapasztaltam, hogy átlagos külsejű lányok sokkal könnyebben találnak partnert maguknak – mondta Edina.  

Ijesztő a Barátok Közt sztárja?

Túl szép nők, akik egyedül maradtak

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top