Sztárok

Vége? Letiltották a Fábry-showt

Fábry Sándor legutóbbi vendége, dr. Magyar György letiltatta a Showder csütörtök adásának promóját.

Vége? Letiltották a Fábry showtIgen kínos helyzetbe hozta Fábry Sándort nagy ellensége, dr. Magyar György! Az ügyvéd és a showman viszonya már hosszú hónapok óta ellenséges,  Fábry több ízben is nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette műsorában Magyart, aki perrel fenyegetőzött.

Most pedig itt az újabb botrány. Hiába ment el a Showder felvételére a hírek szerint Magyar, később letiltotta az adást. 

– A megállapodásunkkal ellentétben eddig nem kaptam kézhez a vágott anyagot, holott kedd volt a határidő. Ily módon nem is tekinthettem meg, ezért nem járultam hozzá ahhoz, hogy adásba mehessen – mondta el a Borsnak az ügyvéd.

Megkerestük a Showder producerét is, hogy árulja el, mi is történt valójában.
– Múlt héten meghívtuk az ügyvéd urat, hogy a műsorban beszélhessék meg a konfliktusukat Sándorral. A felek a kamerák előtt sem békültek ki, sőt sokkal inkább hevesen veszekedtek, de mi úgy gondoltuk, hogy ez a tévénézők számára érdekes lehet, és így is adásba adjuk a történteket. A héten elkezdtük sugározni a csütörtöki Showder ajánlóját, amiben bejátszottuk Sándor gúnyszavait is, amik az eset előzményéül szolgáltak. Szerintem erre rághatott be az ügyvéd úr, mert azonnal letiltatta az ajánlókat, és közölte velünk, hogy nem járul hozzá a felvételek adásba kerüléséhez. Így nem tehetünk mást, mint hogy nem adjuk le az anyagot a csütörtöki műsorban. A promót is levettük a képernyőről. Természetesen ha Magyar György nem tud megfelelő indokot találni arra, hogy miért nem járult hozzá, biztosan perbe fogjuk, hiszen kárt okoz nekünk – mondta el Kovács Kristóf, az Esti Showder producere.

Pár perce érkezett a hír, hogy az ügyvéd mégis megkapta a megvágott csütörtöki adást, ami ellen nincs kifogása, és nem tiltja le a műsort, csak annak promóját.

Vége? Letiltották a Fábry showt

Fábry titka: letartóztatták

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top