Sztárok

Fiát is Magyarországra hozza az énekesnő

A Faithless sikere többek között annak köszönhető, hogy a zenekar szövegeiért felelős Maxi Jazzt hihetetlen empátiakészséggel áldotta meg a sors – mondta a Nők Lapja Cafénak adott interjúban Sister Bliss, a zenekar női tagja, aki arról is beszélt, hogy úgy látja, napjainkban az emberi kapcsolatok igencsak megsínylik a gazdasági problémákat.

A zenekar számos alkalommal járt már nálunk, legközelebb március 21-én a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel. A koncertre Sister Bliss lehet, hogy a kisfiát is magával hozza.
 
Tizenötödik születésnapját ünnepelte tavaly a Faithless. Mennyire változtak meg a dolgok az elmúlt évek folyamán?
Elmondani sem lehet, mennyi minden lett más. A magánéletemben is jelentős változás állt be: anya lettem. Most már nemcsak a zenélésre kell figyelnem, hanem egyensúlyt kell teremtsek a családom és a zenészi élet, DJ-lét között. Zenei téren is számos dolog változott: például az emberek zenehallgatási szokása. Az internet elterjedése mindenre hatással volt.
 

Fiát is Magyarországra hozza az énekesnő

Rihanna decemberben Budapesten ad koncertet! Részletek itt!

Mit gondolsz, melyik az együttes legismertebb, legkedveltebb száma?
Az Insomnia az a szerzemény, amellyel felkeltettük a közönség érdeklődését, és valószínűleg ez is minden idők legnagyobb, globális Faithless-slágere. Az Insomniát még most is sokan feldolgozzák, remixelik, ami azt jelenti, hogy egy teljesen új közönség is megismerheti a dalt. Olyanok, akik még meg sem születtek akkor, amikor az Insomnia először felcsendült. Úgy tűnik, ehhez a számhoz sokaknak különleges emléke társul, éppen ezért érzelmileg is kötődnek hozzá.
 
Fiát is Magyarországra hozza az énekesnőMint ahogy azt az előbb is említetted, életed egyik legnagyobb változása, hogy anya lettél. A kisfiad is jön veled a budapesti koncertre?
Ez függ az iskolájától is. Amennyiben nem okoz az ottani programból nagyobb kiesést, akkor elképzelhető, hogy magammal viszem.  
 
Most négy és fél éves. Megismer már, ha a tévében lát?
Igen. Sőt még a művésznevemet is tudja. Amikor nem vagyok otthon és meglát a képernyőn, előveszi a saját szintetizátorát és velünk együtt zenél a szobában.
 
Szereti anyu zenéjét?
A legjobban a Not Going Home-t szereti, illetve az Insomniát is nagyon bírja. Ha otthon vagyok, néha a stúdióba is bejön velem, bár ezt nem túl gyakran engedem meg neki, mert általában összevissza nyomkodja a gombokat.
 
Olvastam, hogy az egyik fellépésetek után nem maradtál a többiekkel, rohantál haza, hogy lásd Nate-et az első iskolai fellépésén.  Milyen élmény volt „színpadon” látni?
Nagyon édes volt, imádta az egészet. Talán színiiskolába kéne majd íratni.  
 
Legutolsó stúdióalbumotokon, a Dance-en a dalok többsége a kapcsolatokról, a bennünk rejlő erőről, illetve arról szólnak, hogy hogyan álljunk fel a padlóról egy csalódás után. Nektek is  volt olyan kapcsolatotok, amely esetében a dolgok kilátástalannak tűntek?
A szövegek nagy részét Maxi írja, de természetesen mindannyiunknak voltak már szívügyi problémái, szenvedtünk kapcsolati dolgoktól. Emberek vagyunk, ez természetes. Legtöbbünk az élete folyamán átél ilyen gondokat. Az együttes számára fontos, hogy olyan témákat dolgozzunk fel, amelyekkel a közönség együtt tud érezni. Ebben Maxi nagyon jó, kitűnő az empátiakészsége.
 

Fiát is Magyarországra hozza az énekesnő

Szuperprodukciót forgat hamarosan Magyarországon Daniel Craig!

A Dance kapcsán furcsa döntést hoztatok: Nagy-Britanniában az egyik hipermarket-hálózattal kötöttek szerződést, velük terjesztettétek a CD-t. Miért?
Azzal nem mondok újdonságot, hogy a zeneipar nagyon nehéz helyzetben van, Nagy-Britanniában mostanában alig van egy-két lemezbolt, még a legnagyobb CD-ket forgalmazó üzletlánc, az HMV is 60 boltot zár be, mert nem ment túl jól a CD-k eladása. Ez a hipermarket-hálózat már hosszú ideje árul CD-ket is, bár náluk természetesen nem minden található meg a kínálatban. A polcokra a populárisabb, népszerűbb korongok kerülnek ki. Az új lemezzel szerettünk volna minél több embert elérni: az említett üzletláncnak csak az Egyesült Királyságban több mint ezer boltja van, amelyekben hetente több mint 23 millió vásárló fordul meg. Nagyszerű ajánlatot kaptunk tőlük: beszálltak a marketingköltségekbe, viszont a művészi dolgokba nem szóltak bele, szabad kezet kaptunk.

Fiát is Magyarországra hozza az énekesnő

Mire számíthat a közönség a márciusi koncerten?
Egyrészt arra, hogy ez a fesztiválos fellépéseknél lényegesen hosszabb koncert lesz. Ez a mi koncertünk, itt minden úgy lesz, ahogy mi szeretnénk. Saját a színpad, saját a felszerelés, így sokkal jobban magunkénak tudjuk érezni az egészet. Az este folyamán természetesen az összes eddigi lemezről játszunk majd dalokat.
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése