Sztárok

Baleset érte Palik Lászlót

Nagyon lefogyott Palik László ausztráliai tartózkodása alatt. Ráadásul egy jókora tapaszt is visel az orrán, amit azzal magyaráz, hogy baleset érte. Mindenesetre megindultak a találgatások a Marsi–Palik házaspárról.
Baleset érte Palik Lászlót

Marsi Anikó bomba formában

Amíg Ausztráliában tartózkodtak, mindenki azt találgatta, vajon miért nem jönnek már haza, miért tűntek el. Felmerültek olyan pletykák, hogy Marsi Anikó súlyos beteg és egy magánklinikán kezelik, aztán az is, hogy Palik képtelen feldolgozni, hogy már nem ő a vezetője a Hungaroring Zrt.-nek, és ezért kell pihennie.

Amióta hazaérkezett a Marsi–Palik házaspár, a pletykák nem ültek el, sőt. Most éppen azt találgatják, hogy Palik indul a siófoki polgármester választáson, hogy megvesz egy teljes utcát, s mások szerint valami rejtélyes betegség miatt visel tapaszt az orrán és fogyott le látványosan. Mert az valóban igaz, hogy Palikra szinte nem is lehet ráismerni. A férfi mindenesetre a sok edzéssel magyarázza a fogyást, és a tapaszt pedig azzal, hogy baleset érte.

– Az olvasószemüvegemmel történt a baleset, ezért kell a tapaszt viselnem – mondta Palik, aki különösebben nem foglalkozik a különböző híradásokkal, nevet rajtuk. 

sanoma archiv
Sanoma Archív

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése