Sztárok

Mitől fogyott Till Attila 8 kilót?

Komoly fogyókúrába kezdett a háromgyerekes édesapa. Till Attila ugyanis eltökélte, hogy megszabadul a súlyfeleslegétől.

Mitől fogyott Tilla Attila 8 kilót?„Böjtölni kezdtem, mert már nem éreztem jól magam a testemben – kezdte A Nagy Duett sztárja. – Amikor egyik este ráálltam a mérlegre, egyáltalán nem tetszett, amit mutatott. Rá kellett jönnöm, hogy a testmagasságomhoz képest a kilencvenhat és fél kiló már nem éppen ideális. Ez már a hetedik hét, hogy teljesen átalakítottam az étrendemet, és szinte egyáltalán nem eszem húst. Örömmel jelenthetem, hogy az új, vegetáriánus étrendemnek meg is lett az eredménye, hiszen leolvadt rólam nyolc kiló. Persze ez csak úgy sikerülhetett, hogy mellette rendszeresen mozgok. Imádok konditerembe járni és köztudott, hogy mindenhova biciklivel közlekedek.” Egyébként már látszik Tillán az a mínusz nyolc kiló. Még Peller Mariann is megdicsérte a férfi fenekét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top