Sztárok

Mi közös a királyi esküvőben és az X-Faktorban?

Vilmos és Kate pénteki esküvőjét visszafogott előrejelzések szerint is kétmilliárd tévénéző kíséri majd figyelemmel világszerte, és a közvetítés rendezésével állítólag az X-Faktor című televíziós tehetségkutató műsorsorozat színpadi rendezőjét bízták meg.

Mi közös a királyi esküvőbe és az X-Faktorba?A The Sun, a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap hétfőn közölt értesülései szerint a 27 esztendős Diccon Ramsay-től az udvar azt kérte, hogy az esküvő közvetítése „ugyanolyan csillogó minőségű” legyen, mint az X-Faktor adásai. A lap úgy tudja, hogy ennek jegyében különleges tervezésű kamerákat állítottak fel a Westminster-apátságban; egyes kamerákat külön arra fejlesztettek ki, hogy a meghívott előkelőségek arcán tükröződő érzelmeket fürkésszék. A The Sun egyik bennfentes forrása szerint „ha Kate szeme könnybe lábad a szertartás alatt, azt közelről és nagy felbontásban kell mutatnunk… nem volt a történelemben még egy esküvő, amelyet így közvetítettek volna”. A lap szerint a szervezők még az oltár virágdíszítésében is kisméretű, elrejthető kamerákat kívánnak elhelyezni, és a „főszereplőkkel” – vagyis Vilmossal, Kate-tel, valamint II. Erzsébet királynővel, a trónörökös nagymamájával – azonos magasságú „dublőrök” alkalmazásával folynak a közvetítési próbák annak biztosítására, hogy minden kamera tökéletes szögből vegye a világraszóló pénteki eseményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése