Sztárok

Mitől fél Wolf Kati a döntő előtt?

Az elődöntő utáni délután beszélgettünk Wolf Katival telefonon, aki nagyon boldog, hogy bejutott az Eurovíziós Dalverseny döntőjébe, de valamitől azért ő is tart.

Mitől fél Wolf Kati a döntő előtt?„Bevallom, nem aludtam sokat az elődöntő után, de ez most nem is baj. Igaz, hogy a műsor csak tizenegyig tartott, de utána még elmentünk sajtótájékoztatóra, majd egyéni interjúkat adtunk, végül visszamentünk a csarnokba. Hajnali fél kettőkor értünk a szállodához, és még elmentünk »vacsorázni« a szomszédos görög étterembe” – mesélte Kati, akit kicsit sem zavar, hogy most pörgős az élete. De vajon hogyan viseli azt a hatalmas elvárást, amit a magyarok támasztanak vele és a dalával szemben. „Azon csak jókat mosolygok, ha a magyar Celine Dionként emlegetnek. Igazából a nagy súlyt az jelenti számomra, hogy az előrejelzések szerint mindenki azt jósolta: sikerünk lesz az elődöntőn. Ezért is öröm hogy továbbjutottam, és hogy sok ember ismeretlenül szavazott a dalra.”
Kati első dolga volt szerda reggel, hogy felhívja a férjét. „A kedvesem már ébren volt és nagyon örült a sikeremnek, de a lányok még aludtak, hiszen korán volt. A nagylányommal szerda délután beszélek leghamarabb telefonon, mert ő most oviban van. A kicsi pedig még nem nagyon érti, hogy hol van anya” – mondta Kati, akihez férje és szülei a végső döntőre még kiutaznak Düsseldorfba.  De vajon hogy érzi az énekesnő, milyen esélyei vannak a szombati döntőben? „Tudom, sokan mondják, de tényleg nincs itt az énekesek között rivalizálás. Csak a zene számít, és nem az, hogy honnan jöttél. Erős produkciók vannak, ez tény, én például a görög fiút emelném ki” – nyilatkozta Kati.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top