Sztárok

Fábry a kislánya miatt meg akar változni

Közeli munkatársa szerint Fábry Sándor szeretne új életet kezdeni.

Fábry kislánya miatt meg akar változni

Fábry kislánya miatt meg akar változni

Ezt gondolják a kigúnyolt sztárok Fábryról

Fábry Sándor igen kellemetlen helyzetbe került azzal, hogy a Bors című napilap címlapján közölte: alkoholt fogyasztott, majd pedig autóba ült egy rendezvény után.

Mindez azért is kellemetlen a showman számára, mert kisgyermekes édesapa, akinek egyrészt példát kellene mutatnia, másrészt pedig jobban kellene vigyáznia magára már csak kislánya miatt is.
A showman egyik névtelenségbe burkolózó munkatársa szerint  Fábry tudja jól magáról, hogy gyakran hibázik, de a kislánya kedvéért mindenképpen meg szeretne változni.

„A kisbaba nagyon sok boldogságot hozott az életébe. Imádja a kicsit, de még nehéz a régi életétől elszakadnia. De mindenképpen meg akar változni, annál is inkább, mert a baba miatt újra tud mosolyogni. Olyannyira jó a kedve, hogy még puszikat is dob néha-néha” – mesélte a munkatárs.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top