Sztárok

Titokban nősül a TV2 sztárja?

Kárász Róbertet nászutasként kezelték kedvesével Törökországban. Ugyan az igent még nem mondták ki, azt beszélik, nem kell erre olyan sokat várni.

Titokban nősül a TV2 sztárja?Kárász Róbert vakációra vitte szerelmét, Rózát. A Mokka műsorvezetője és kedvese Törökországban jártak, ahol igen nagy meglepetésben volt részük.

„Megelőzött a hírem” – foglalta össze az érkezés tanulságait Kárász, akit azért hívott félre az igazgató, hogy elsőként köszöntse őt, és gratulált is szemrevaló barátnőjéhez. „Jólesett a kitüntetett figyelem, bár a legelső napon még meglepődtünk rajta, hogy az ágyunkat rózsaszirmokkal szórták tele, és a törülközőből szív alakot formáztak. Kicsit valóban úgy tekintettek ránk, mintha házasok lennénk.”

A TV2 folyosóján azt beszélik, talán már nem is kell olyan sokat várni arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket.

Titokban nősül a TV2 sztárja?

Pánikrohamot kapott Várkonyi Andi

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top