Sztárok

Csodaszerrel gyógyul a magyar énekesnő

Az utóbbi időben kezdte feleslegesnek érezni magát a kerekes székhez kötött énekes, de barátai a testét- lelkét gyógyító terápiát találtak ki a színművészeti főiskolát végzett Lang Györgyinek.

Csodaszerrel gyógyul a magyar énekesnőLang Györgyi visszatér a színházhoz. Ezúttal már nem színészként, hanem rendezőként. Az énekesnő azt reméli, a jövőben újra sűrűn megfordulhat a teátrumok művészbejáróiban. Az új munkát Pindroch Csabának és Verebes Lindának köszönheti. A színészpáros a napokban kereste meg azzal, hogy rendezze meg a Mr és Mrs című komédiát, melyet szeptemberben fogad be a Tivoli Színház. A lehetőség a legjobbkor jött Györgyi számára, aki évek óta tervezi, hogy a válság miatt megritkult Pa-Dö-Dő-fellépések mellett új elfoglaltságot keres magának, ahogy Mariann is tette. Falusi ugyanis egyre többet dolgozik külön, komolyzenei esteken, kereskedelmi tévék show-műsoraiban, januártól pedig a Megasztár zsűritagja lesz.  “Olyan boldog voltam, úgy örültem, mint majom a farkának! – mondta Lang Györgyi, a Borsnak.  Az utóbbi időben kezdtem úgy érezni, hogy már fölösleges tagja vagyok a művésztársadalomnak, nagyon jó pillanatban jött a megkeresés. Számítanak rám, és ez jó érzés, olyan, akár egy csodaszer” – mondta a sclerosis multiplexszel küzdő sztár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top