Sztárok

Kéjlakot épített a TV2 – fotók

Hajdú Péter megerősítette a Nők Lapja Café információját, mégpedig azt, hogy abban a budaörsi villából jelentkezik szeptember 16-tól az ÖsszeEsküvők című produkció, ahol korábban felnőttfilmeket is készítettek.

Ellátogattunk az ÖsszeEsküvők című új valóságshow házbejárására, és a delfines kültéri úszómedence csak megerősített minket abban, amit korábban is feltételeztünk: ismerős házba költöznek be az ÖsszeEsküvők szereplői.

„Valóban forgattak már itt felnőttfilmeket, de ehhez semmi köze a mi produkciónknak” – mondta Hajdú Péter, a műsor producere, aki bemutatta nekünk a teljesen átépített háromszintes, hatalmas villát. Az ÖsszeEsküvők 24 szereplője egy 750 m2 alapterületű rezidencián fog lakni. Az egyik épületben a 12 lány és a 6 anyós lesz elszállásolva. Igaz, külön hálószobát kapnak a lányok és az anyósok, de nappal egy fedél alatt kell majd élniük. A hat fiú azonban egy külön házban lakik majd, és magukra kell főzniük. A férfiak rezidenciájából nyílik a randiszoba, amiben – milyen meglepő – egy hatalmas franciaágy található. Természetesen itt is kamerák veszik majd a játékosokat, illetve annak a fiúnak, aki randiszobára akar menni egy lánnyal, engedélyt kell kérnie a többi fiútól. Ha már a kamerákat említettük, Hajdú Péter kiemelte, hogy itt 71 kamera veszi majd a játékosokat.

Holnap reggel megnézhetitek, hogyan járta körbe a házat Peller Mariann és CafeTV riportere, Horváth Szilárd!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top