Sztárok

Újabb fejlemények Michael Jackson halálának ügyében

Tovább folytatódott dr. Conrad Murray tárgyalása. A férfi volt Michael Jackson orvosa, ő volt jelen a popsztár halálánál. A doktort nem szándékos emberöléssel vádolják. Most épp megdőlni látszik a védelem álláspontja.

A Radaronline ma arról számolt be, hogy a szakértői vélemények szerint nem találták meg a propofolos és a lorazepámos fiolákon Michael Jackson ujjlenyomatát. Ez azért is érdekes, mert a védelem azt próbálta meg bebizonyítani, hogy nem sokkal a popsztár halála előtt egy kardiológus járt Jacksonnál, aki egy üveg gyógyszert hagyott az énekesnél. Állítják azt is, hogy Jackson maga vett be a pirulákból, és ezt követően halt meg. „Michael Jackson hirtelen halt meg, esélye sem volt a túlélésre” – mondta Murray ügyvédje. Csakhogy az említett üvegen nem találták meg Jacko ujjlenyomatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk nap mint nap újabb és újabb tanúkat hallgat meg a bíróság Michael Jackson halálával kapcsolatban. Múlt héten Alberto Alvarez tett vallomást, aki a popsztár testőre volt, és aki végig a doktor mellett volt, amikor Jackson életét próbálták megmenteni. „Amikor megkérdeztem dr. Murray-t, hogy mi is történt a sztárral, csak annyit válaszolt, hogy valamire rosszul reagált” – mondta Alvarez, akinek a beszámolója szerint a doktor arra kérte őt, hogy egy zsákba pakolja össze a szobában található gyógyszeresfiolákat, felszereléseket. Alvarez felsorolta, miket látott a szobában, s a leírása alapján az egyik elcsomagolt gyógyszer propofol volt.

 
Jacko hálószobája
Jacko hálószobája
 
dr. Conrad Murray a tágyaláson
Dr. Conrad Murray a tágyaláson

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top