Sztárok

Kik Damu titkos jótevői?

Nagyot fordult a világ Damu Rolanddal – ügyvédje szerint ugyanis sorra érkeznek a felkérések a színésznek. Korábban Damu arról panaszkodott, hogy a pere miatt nem kap munkát.

Ellentmondásos hírek Damu RolandrólDamu júliusban még arról mesélt, hogy nem tudja eltartani magát, arra is kitért, hogy egyetlen szinkronstúdió hívja csak dolgozni. „Húsz éve színész vagyok. Nem lettem se rosszabb, se pedig tehetségtelenebb. Elképzelni sem tudom, hogyan tovább” – mondta akkor, majd kifejtette, mennyire jó, hogy még maradtak barátai, akik segítik őt.

Nem tudni, mi történt, és kik lehetnek a titokzatos felkérők, dr. Ruttner György szavai azonban arról tanúskodnak, Damunak többé nincs oka aggodalomra. „Ügyfelem amilyen munkát csak lehet, elvállal. Sokat szinkronizál, és megbecsüli a munkáját, a munkahelyét. Szerencsére sok felkérést kap, ebbe temetkezik. Ezenkívül pedig sokat sportol, én is azt tanácsoltam neki, hogy terhelje le magát fizikailag is” – mondta a Blikknek Ruttner.

Az ügyvéd nem tért ki arra, vajon minek a hatása a kedvező fordulat, de a korábban beígért színházi darabról és Damu mindent leleplező könyvéről is hallgatnak.
Damu egyébként első fokon hat év letöltendő börtönbüntetést kapott nemi erőszak vádja miatt. A színész fellebbezett és ügyvédet is cserélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top