Sztárok

Igazságtalanság az Eurovízión?

Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál első négy döntőse Tóth Gabi, Caramel, a Compact Disco és Heincz Gábor személyében. Kállay-Saunders András azonban meglepő dolgot közölt a műsorvezetővel.

Igazságtalanság az Eurovízión?Igazi dráma zajlott szombat este az Eurovíziós Dalfesztiválon. Tóth Gabi a közönség szavazatai alapján jutott be a döntőbe, így a műsor utolsó fél órája igazi stresszel volt teli, hiszen bár a zsűri nem adott az énekesnőnek megfelelő pontokat, egybehangzóan állította, hogy Gabi nemzetközi színtérre való. A betegséggel is küzdő énekesnő végül teljes joggal került be a döntőbe. A legmeglepőbb kijelentést azonban Kállay-Saunders András tette, aki csak a műsor vége előtt közölte, hogy technikai problémája volt a színpadon. „Nem szeretnék kifogásokat keresni, de a fülesem nem működött, én nem hallottam semmit” – mondta az énekes, akinek produkciójából sokat vehetett el ez a hiba. A dolog már csak azért is meglepő, mert Gallusz Nikiék dalának elején besípolt a mikrofon, és ezért a páros még egyszer előadhatta dalt.

Kattints a műsorról készült összefoglalónkért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top