Sztárok

Ismét a zárt osztályon kezelik BB Évit

Újra összeomlott a valóságshow egykori győztese. Annyira kiborult a legutóbbi szerelmi csalódása miatt, hogy ezúttal is pszichiátrián kezelik. Egyelőre még az orvosok sem tudják, lehet-e rajta segíteni – írja a Blikk.

Ismét a zárt osztályon kezelik BB ÉvitA Big Brother 1. győztesét elhagyta a barátja, ezt pedig képtelen volt feldolgozni – értesült a bulvárlap. A hír24 információi szerint pedig Évát önálló életre alkalmatlannak tartották.
A 30 éves Párkányi Évi – akiről tavaly augusztusban már úgy tűnt, hogy sínre került az élete – teljesen összeomlott, és ismét a zárt osztályra került. A Blikk úgy tudja, hogy a hányatott sorsú valóságshow-győztes – akit még a TV2 műsorvezetője, Joshi Bharat is igyekezett megmenteni gyakorlatilag képtelen ellátni magát. BB Évi – aki 2009-ben szülte meg második gyermekét – senkivel sem beszél, csak bámul maga elé, fogalma sincs arról, hogy mi is történik vele. „Gyógyszerezik, és folyamatosan vizsgálatokra hordják, hogy megállapítsák, lehet-e rajta segíteni, és ha igen, hogyan. Megint elhagyta a szerelme, amitől teljesen kiborult” – értesült a bulvárlap az egyik pácienstől. Évinek állandó orvosi felügyeletre van szüksége, akárcsak három éve, mert ilyen állapotban akár öngyilkosságra is hajlamos lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése