Sztárok

Változnak a VV szabályai a végjátékban

Ugyan már csak két hét van hátra az RTL Klub valóságshow-jából, de nem maradnak izgalmak nélkül a nézők. A végjátékban számos csavar várható.

Változnak a VV szabályai a végjátékbanMa egy ember még örülhet a védettségnek és ezzel együtt annak, hogy nem kell párbajoznia, de négyen esélyesek rá, hogy a szerdai kiválasztáson a legtöbb jelet kapják. Felgyorsulnak az események a finisben, és pénteken már kihívás lesz, vasárnap pedig újabb párbajra kerül sor.
Az utolsó hét nap is tartogat meglepetéseket. Még a jövő vasárnapi döntő előtt valakinek búcsúznia kell a legjobb hármastól. Így jövő kedden ismét lesz kiválasztás, majd csütörtökön kihívás, és jövő pénteken párbaj. De itt már, a legjobb négyben senki sem szerezhet védettséget.
Tény az is, hogy a játékosoknak a legnagyobb támogatást az adná, ha egykori lakótársaik – a VV5 kiesett versenyzői – néhány napra visszatérhetnének hozzájuk. Talán erre utal a Való Világ tegnapi közönségkérdése is, melyben arra voltak kíváncsiak a készítők, hogy melyik játékos hiányzik a legjobban a nézőknek. Péter lett a nyertes…

A VV5 farvizén, még számos megjelenést kapnak a VV4 egykori szereplői is. Itt van például pánikrohamot kapott kommandós VV Laci. Róla a minap hajmeresztő hírek kaptak szárnyra. Részletek, itt!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top