Sztárok

Súlyos vád: csalja nejét a Megasztár

Az egykori valóságshow-hős, VV Frenki hűtlenséggel vádolja Kökény Attilát. A volt villalakó szerint ráadásul éppen az ő exével, gyermekének az anyjával kezdett ki az énekes – írja a Blikk.

Súlyos vád: csalja nejét a MegasztárJámbrik Ferenc, alias VV Frenki azt állítja, hogy volt barátnője a megasztáros énekes szeretője. A Való Világ 3. szériájában megismert férfi a népszerű közösségi oldalon hozta nyilvánosságra vádjait, miszerint exe, Szilvi – kislányának, Mirának az édesanyja – viszonyt folytat Kökény Attilával. VV Frenki a bejegyzésében még arra is kitért, hogy mennyire sajnálja az énekes feleségét, Arankát, amiért ennyire nincs tisztában azzal, hogy a férjének szeretője van. „Ez nem kamu, ez az igazság! Nem feltételezés, hanem tudom!” – hangsúlyozta a bulvárlapnak. Kökény Attila – aki már egyszer megcsalta a nejét – megdöbbent a vádak hallatán. „Nem foglalkozom mások magánéleti dolgaival, de úgy látszik, hogy ők előszeretettel foglalkoznának az enyémmel” – jelentette ki az énekes. A Blikk szerint Frenki az alapján vonhatta le a következtetéseit, hogy exe gyakran megfordult Kökény koncertjein, ahol sokat beszélgetett az énekessel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top