Sztárok

Megtaláltuk a magyar Paul Pottsot

Bajszos, csendes, 41 éves úr lépett a Csillag születik zsűri elé. Mészáros János Elek két perc alatt nemcsak a zsűrit, de az összes nézőt elkápráztatta. Máris a magyar Paul Pottsnak tartják.

Megtaláltuk a magyar Paul Potts-tJános most először jelentkezett tévés tehetségkutatóba. „Országos versenyeken indult már, de semmit sem értem el vele. Nekem nem az ismertség a legfontosabb, hanem hogy az énekemmel örömöt szerezzek, érzelmet váltsák ki az emberekből” – mondta a 41 éves férfi, aki bizony a zsűritagok szívéhez is elért a produkciójával. „Engem te meghatottál… Te magad voltál a dal, és ezt a hangodon kívül értékelem” – mondta Hernádi Judit, míg Pokorny Lia szerint János úgy kellett ennek a műsornak, mint egy falat kenyér.

A férfi pedig pont ezt szerette volna elérni, a mottója ugyanis, hogy mások megbántáshoz nem kell sok munka, ám örömöt okozni már annál nehezebb. Habár azt pontosan tudta, hogy miért jelentkezett a Csillag születikbe, mégsem volt tele önbizalommal. „Nem szóltam a családomnak csak a meghallgatás előtt. Eddig ugyanis kudarc volt számomra az éneklés. Sokan féltenek, azt gondolják, hogy megijedek a színpadon, de pont fordítva. Én ott élek igazán, engem az éneklés előre visz” – ecseteli a vidéken élő férfi.

A 41 éves János meglepő módon még otthon él, kérdezgetik is tőle, hogy nem akar-e megházasodni, családot alapítani. Erre ő csak annyit mond, hogy persze ő sem akarja egyedül leélni az életét, de abban nem hisz, hogy majd a műsor által találja meg az igazit.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top