Sztárok

Bármikor kilyukadhat VV Sehi műmelle

Nincs mese, minél előbb műteni kell az egykori villalakót. Kiderültek ugyanis az ultrahangos vizsgálat eredményei, azok pedig nem kecsegtetnek sok jóval – írja a Blikk.

Bármikor szétszakadhat VV Sehi implantátumaSürgősen műteni kell Seherezádét, ugyanis az egyik mellimplantátumának a fala annyira roncsolódott, hogy bármelyik pillanatban kilyukadhat. Sőt a nyirokcsomói is már jelentősen megduzzadtak, ami arra utal, hogy reakcióba lépett a veszélyes PIP implantátummal a szervezete. Így nem kérdés, hogy kés alá kell-e feküdnie. „Az ultrahang kimutatta, hogy az egyik szilikon fala nagyon elvékonyodott, és csak idő kérdése volt, mikor kezd el szivárogni a szervezetembe” – kesergett az exvillalakó. Ráadásul az orvosok szerint csak a műtét révén lehet kideríteni, pontosan mekkora is a baj. Sehi elmondása szerint rettegett a vizsgálatokon, annyira ideges volt, hogy remegett, verte a víz. Azt pedig felháborítónak tartja, hogy a plasztikai sebésze a betiltott szilikont helyezte be a mellébe. Mindenesetre ha a per mellett dönt, akár milliókat tehet zsebre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése