Sztárok

A Habsburgok nem lesznek ott II. Erzsébet jubileumi bálján

A világ legelőkelőbb bálja lesz pénteken este a windsori kastélyban. A világ összes uralkodópárja jelen lesz, de képviseltetik magukat azok a dinasztiák is, akiket megfosztottak uralkodói joguktól. A vendéglista szerint egyedül a Habsburgok nem lesznek ott.

A Habsburgok nem lesznek ott II. Erzsébet mai báljánTöbb ezer rendőr, testőr vigyázza majd az eseményt, a windsori kastély környékét pedig lezárják. Erre szükség is van, ugyanis ma este a világ összes uralkodópárja jelen lesz II. Erzsébet gyémántjubileumi bálján. Az európai uralkodók mellett a japán császári pár, Tonga királya, a jordán királyi pár, Kuvait, Bahrein, Katar uralkodója, Szváziföld királya fog táncolni a kastély legnagyobb helyiségében, a Szent György-teremben.
Azok is kaptak meghívást, akik valaha uralkodtak, de később megfosztották őket trónjukról. Például a királynő két unokatestvére, I. Mihály román és Konstantin görög király, illetve az egykori Jugoszlávia trónörököspárja. A meghívott uralkodók teljes névsorát itt találjátok.

A Habsburg család azonban nincs a vendéglistán, a mélyen katolikus família feltételezhetően azért utasította vissza a meghívást, mert még nem járt le a gyászév Habsburg Ottó halála óta. Már ha kaptak meghívást. A Habsburgokat ugyanis nem hívták meg 2011-ben Londonba a királyi esküvőre, mert történelmi okokból nincsenek jóban. Habsburg Györgyék sem hívták meg a brit családot 1997-es esküvőjükre.

A spanyol királyi pár lemondta
Bár II. Erzsébetnek és férjének, Fülöp hercegnek is harmadik unokatestvére a spanyol király és királyné, országaik közti, Gibraltár hovatartozása miatti feszültség indoklásával a Bourbonok lemondták a bált az utolsó percben. A feszültséget csak élezi, hogy Erzsébet legkisebb fia, Edward herceg a napokban utazik a Nagy-Britanniához tartozó Gibraltárra, ezt pedig nem nézik jó szemmel a spanyolok. Ettől függetlenül a két uralkodóház magánemberként szoros barátságot ápol, Károly herceg rendszeres vendég I. János Károly mallorcai otthonában, a Marivent palotában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése