Sztárok

Elhunyt Robin Gibb, a Bee Gees tagja

Hétfőn hajnalban elhunyt a rákkal küzdő Robin Gibb. A Bee Gees énekese 62 éves volt.

Elhunyt Robin Gibb a Bee Gees tagjaCsaládja nyugalmat kér
„Robin Gibb családja és a Bee Gees családja szomorúan tudatja a hírt, hogy Robin ma hajnalban a rákkal folytatott hosszú küzdelem után eltávozott. A család arra kér mindenkit, hogy ezekben a nehéz időkben mindenki tartsa tiszteletben a magánéletüket” – áll a frissen kiadott közleményben.

Áprilisban kómába esett
Gibb már jó pár éve küzdött a rákkal. Tavaly ősszel a vastagbeléről távolítottak el egy daganatot. Idén februárban még arról  beszélt, hogy sokkal jobban van, és a daganatot majdnem teljesen sikerült eltávolítaniuk az orvosoknak. Fiával közösen dolgozott egy komolyzenei projekten, azonban április 12-én tüdőgyulladással kórházba került, és kómába esett.

Azt mondták, már jobban van
Április 22-én jött a jó hír, hogy a 62 éves Gibb magához tért. „Még csak fejbólintással tud kommunikálni, de már magánál van” – tudatta a család. Betegsége alatt végig mellette volt három felnőtt gyermeke és felesége, testvére pedig még énekelt is az ágyánál. Egy hónappal az ébredés után azonban teste feladta a harcot.

Gyászolnak a zenészek is
A zenészek gyászüzeneteikkel valósággal elárasztották a Twittert a hír hallatán.

„Robin Gibb, RIP. Szomorú, hogy ismét egy nagyszerű zenészt veszítettünk el, aki még fiatal volt a halálhoz” – Bryan Adams.

„Most hallottam, hogy Robin Gibb meghalt… Nagyon szomorú, egy igazi legenda volt. RIP” – Shane Filan, Westlife. 

„RIP, Robin Gibb” – Michelle Williams, az egykori Destiny’s Child énekesnője.

„RIP, Robbin Gibb. Találkoztunk vele egyszer az Egyesült Államokban. Elképesztően kedves fickó volt. Imádkozunk a családjához. Sok legenda túl korán távozik közülünk” – a The Script együttes.

„Szomorúsággal tölt el minket, hogy Robin Gibb elhunyt. A családjával és a barátaival együtt gyászolunk” – írta a Duran Duran együttes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése