Sztárok

Súlyos betegség! Műtét vár a 37 éves VV-hősre

Az orvosa már eddig is műtétet sürgetett, Tommyboy azonban egyre csak halogatta a beavatkozást. Már táncolni sem tud, a lába pedig félő, hogy üszkösödésnek indul – írja a Blikk.

Súlyos beteg TommyboyA Való Világ harmadik szériájának táncosfiúja az alsó végtagján lévő visszér miatt bármikor kaphat egy mélyvénás trombózist, amibe akár bele is halhat. Az utóbbi időben romlott is az állapota az egykori villalakónak – aki a felesége dubajos szexbotrányában tanúskodott –, ezért repülőgépre sem lenne szabad szállnia, illetve autóban sem nagyon lehetne  utaznia, mert ezek mind növelik a vérrögképződés esélyét. „Eddig halogattam a műtétet, azt vártam, hátha javul, de ehelyett elkezdett fájni. Eddig gyógyszerrel próbáltunk javítani a helyzeten, kissé késleltetni a dolgot, de úgy látom, már nem segít” – árulta el Tommyboy, aki a betegsége miatt már rég nem táncolhat a színpadon. Nejével, Anette-tel ezért is alapították meg táncoslányokat közvetítő ügynökségüket. „Az orvosom azt mondta, ha elhal az érfal, akkor visszafordíthatatlanná válik a folyamat, és nem lehet elejét venni az üszkösödésnek” – vallotta be a 37 éves VV-hős, aki úgy döntött, ha lemegy a nyári rohanás, akkor kés alá fekszik.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top