Sztárok

Kislánya született az Amerikai pite sztárjának

Megszületett második kislánya Alyson Hannigan színésznőnek, akit itthon az Amerikai pitéből és az Így jártam anyátokkal sorozatból ismerhet a közönség.

Alyson Hannigan és férje, Alexis Denisof második közös gyermeke május 23-án született, ám a hírt csak most erősítették meg a People magazinnak. A pici a Keeva Jane Denisof nevet kapta. „Mindannyian remekül vagyunk” – közölte szűkszavúan a pár. Alyson kedden este Twitter-oldalára feltöltött egy fotót kislánya kezéről, és csak annyit írt a képhez „love”.

Alyson a Buffy, a vámpírok réme című sorozat forgatásán találkozott először Alexisszel, több mint tíz évvel ezelőtt. 2003-ban összeházasodtak, 2009-ben megszületett első gyermekük, Satyana Marie Denisof. Míg Alyson első terhességét nem írták bele az Így jártam anyátokkal című sorozatba, addig most nem kellett takargatnia pocakját a filmvásznon, mert a forgatókönyv szerint is kisbabát várt. Így a következő – valószínűleg utolsó – évadban Alyson csakúgy, mint otthon, a sorozatban is egy kisbabát nevelget majd.

 
Kislánya született az Amerikai pite sztárjának
 
Kislánya született az Amerikai pite sztárjának

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése