Sztárok

Eljegyezte barátnőjét Malek Miklós

Malek Miklós is visszatér az X-Faktorba. A mentor ráadásul elárulta, hogy megkérte kedvese kezét.

„Öt év után eljegyeztem a barátnőmet, Kasiát. Egy szép gyűrűvel leptem meg nemrég, amire egyáltalán nem számított. Hosszú évek óta boldogok vagyunk együtt, a család már biztosan várta is ezt a lépést, de azt hiszem, én ebben is ugyanolyan vagyok, mint a zenében: a fontos dolgokat jól meggondolom, nem sietem el, ahogy a lemezemen is évek óta dolgozom már” – nyilatkozta a legfiatalabb X-Faktor mentor a Blikknek.

Miklós és szerelme nemrég költözött Los Angelesbe. Amikor végre minden a helyére került az új otthonukban, a mentor vacsorázni vitte szerelmét, ekkor történt meg a lánykérés. „A műsor miatt csak jövőre házasodunk össze a menyasszonyommal, de Kasia egyébként is azt mondta, ő hosszú jegyességet szeretne” – folytatta a Blikknek Malek. A mentor, ahogy az előző két szériánál, úgy idén is úgy döntött, hogy az élő show-k kezdetéig ingázni fog Los Angeles és Budapest között.

Eljegyezte barátnőjét Malek Miklós

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése