Sztárok

VV Veronika egyre többet enged meg magának

VV Veronika úgy döntött, hogy a pókerasztalt és az éjszakázást inkább fodrászszalonra váltja, és mivel máris nagy a vendégköre, egyre jobban él.

VV Veronika egyre többet enged meg magánakVV Veronika már a villalét után is próbálkozott fodrászkodással, eleinte exe, az először Veronikát felpofozó, majd azóta 40 éves nőre váltó Cristofel haján kísérletezett. Most, hogy felmondott a pókerklubban, ahol eddig éjszakánként dolgozott, már nagyobb vendégkör hajával foglalkozik, és a Storyonline-nak elmondta, elégedett a döntésével, jobban él, és több mindent engedhet meg magának, mint korábban. Ráadásul állítólag új pasi is van a láthatáron, de erről egyelőre nem nyilatkozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top