Sztárok

Súlyos döntés előtt Gregor Bernadett

Valamelyik fia kárára súlyos döntést kell hoznia a színésznőnek. A városi levegő nem tesz jót asztmás kisfiának, de nagyobb gyermekét az iskola a fővároshoz köti – írja a Blikk.

Súlyos döntés előtt Gregor BernadettBernadett elköltözne a városból, mivel kisebbik gyermeke allergiás asztmában szenved. Viszont a kamasz fiát idekötik a barátai, az iskolái. „Pár hónapja kiderült a kisfiamról, hogy allergiás. Szinte mindenre, fűre-fára, szegénynek folyik az orra és könnyezik a szeme. Néhány napig a Balatonon voltunk, akkor semmilyen tünetet nem produkált, jól érezte magát. Ahogy visszajöttünk, máris újból előjöttek a problémái. Az ő egészségének mindenképpen jót lenne, ha elköltöznénk, pedig a fővárosban is zöldövezetben élünk” – mondta a színésznő a Blikknek.

A kétgyerekes anya azonban nem mer most költözni, mert úgy érzi, rosszat tenne 17 éves kamasz fiának. „Ha nagykorú lesz, elköltözhet ugyan a belvárosi garzonba, amit kapott, de ha most kiköltöznénk, legalább egy, másfél óra lenne neki a bejárás. Kertes házban szeretnék élni, locsolni a füvet, virágot ültetni, nyaranta grillezni vagy bográcsban főzni, nézni, ahogy a gyerekeim a szabad levegőn játszanak és a macskáim fára másznak” – árulta el Berni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top