Sztárok

Lecserélték Rudolf Péteréket

A Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKK) már nincs szüksége a neves színészek hangjaira. A 4–6-os villamosokon immár más sorolja a megállókat, a művészeknek azonban senki sem szólt – írja a Blikk.

Lecserélték Rudolf PéteréketA BKV Zrt. 2009 nyarán kötött szerződéseket öt ismert magyar színésszel és színésznővel, a Beugró sztárjával, Rudolf Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, a szakácskönyvet kiadó Hegyi Barbarával, Szerednyey Bélával és Pusztaszeri Kornéllal, hogy a Combinókon ők tájékoztassák az utasokat a megállókról. Fejenként egymillió forintba került a munka, amelyre ötéves szerződést kötöttek. A helyzet azonban megváltozott, az utóbbi időben ugyanis az ismert orgánumok helyett már más beszél az egyes állomásoknál, a tervek szerint 2014-ig szóló munka pedig már idén véget ért. A BKK szerint ennek több oka is volt: egyrészt a megállók elnevezései a hálózati változások miatt már nem aktuálisak, és azokat frissíteni kellett, másrészt egy vonalon egyféle hang használata javasolt. A változásokról azonban senki sem értesítette a színészeket, akik a csere ellenére a megbeszélt összeget maradéktalanul megkapták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top