Sztárok

Kiderült, miért hordott fegyvert Zámbó Jimmy

A Király egykori zenekarának vezetője állítja, az énekes mindig biztonságban szerette érezni magát. Sőt Jimmynél még akkor is volt fegyver, amikor aláírta a szerződést az RTL Klubbal – írja a Blikk.

Jankai Béla, Jimmy zenekarának egykori vezetője állítja, csupán arra kellett a fegyver – amit egyszer Pataki Attilára fogott – Jimmynek, hogy biztonságban tudhassa magát. Volt rá engedélye, tudott is bánni vele, sőt a zenekarában rajta kívül még két embernek volt maroklőfegyvere. Mint mondja, az énekesnek a VIII. kerületben volt a stúdiója, Jimmy pedig egy Mercedesszel járt, akkoriban pedig egy szempillantás alatt ellophatták az autót. Ráadásul egy koncert után úgy megkarmolta egy női rajongója, hogy Jimmyt – akinek a fia, Krisztián jelenleg az X-Faktorban hasít – tetanuszoltásra kellett vinni. „Ez a hölgy csak rajongója volt, mi lett volna, ha egy rosszakarója jut a közelébe? Így szerintem már érthető, miért tartott magánál fegyvert” – hangsúlyozta Jankai. Az énekesnél viszont akkor is ott volt a pisztoly, amikor az RTL Klubba ment tárgyalni, sőt ki is tette az asztalra, ám – Jankai szerint – ebben egy kis színészkedés is volt, mondván az ő akarata érvényesüljön a szerződéskötésnél.

Kiderült, miért hordott fegyvert Zámbó Jimmy

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top