Sztárok

Keményen kiosztották Hajdú Pétert

Egy évvel ezelőtt Hajdú Péter nem túl kedvesen nyilatkozott Mónikáról és annak súlyproblémáiról. Most a nő visszavágott.

Keményen kiosztották Hajdú Pétert Erdélyi Mónika nem felejti el Hajdú Péternek, hogy egy éve megalázó helyzetbe hozta, amikor így nyilatkozott róla: „Jelen pillanatban Mónika láthatóan túlsúlyproblémával küzd. Szerintem a mostani alkatával nem képernyőképes. Sokkal csinosabb lenne, ha ledobna magáról pár kilót, arról nem is beszélve, hogy a televízió öt-tíz kilót kövérít mindenkin…” – nyilatkozta Hajdú Péter, amikor műsorvezetőt kerestek az ÖsszeEsküvők című produkcióba. Miután bejelentették, hogy a feladatra Peller Mariannt találták a legalkalmasabbnak, és Mónikát csak reklámfogásként használták, az egykori RTL-es törölte Hajdút az ismerősei közül az interneten. Ezután jött a második beszólás. Nyilván megpróbálom kiheverni ezt a traumát, bár amikor észleltem az esetet, akkor a sírás fojtogatott” – mondta akkor Hajdú.

Ezeket olvasva nem csoda, ha Mónika kissé vonakodva ment el Hajdú műsorába. A beszélgetés során már az is feltűnt, hogy Mónikához jóval ritkábban fordul Hajdú, így a feszültség egyre nőtt közöttük, míg végül kitört – írja a Bors. „Téged könnyebb kihozni a sodrodból, nem?” – fordult Hajdú Mónikához, akiből automatikusan kitört a válasz.  „Merthogy? Te hoztál már ki? Nem is egyszer. Mivel most a TV2 keresett meg, és nem te, így nem gondoltam, hogy átverésről van szó” – magyarázta Hajdúnak Mónika, aki hamarosan a FEM3-on tér vissza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top