Sztárok

Visszatér a Bumeráng

A rádiózást nyár óta szüneteltető bumerángosokkal péntektől hétről hétre újra lehet majd találkozni. Az éter helyett azonban egy újdonsült magazin oldalain tér vissza Bochkor Gábor és Boros Lajos – írja a Bors.

A televíziózás felé korábban kacsintgató Bochkor Gábor és Boros Lajos Bumeráng című hetilapja pénteken kerül a standokra. A magazin első számához interjúalanynak két igazi sztárt választottak, mégpedig saját magukat. Az éterben a nyár folyamán elhallgató bumerángosok nemcsak megtöltik a lapot, hanem saját magukat is reklámozzák. „Kellett válaszolnom 15 kérdésre a Bochival kapcsolatban, és persze neki is kellett válaszolnia ugyanazokra” – írja a nyugdíjba készülő Boros a közösségi oldalán. „Izgulok, gruppenszex volt, de valahol mégis csak az én gyerekem is, ami kijön a nyomdagépből” – jegyezte meg. Azt egyelőre nem tudni, miben lesz más a megjelenő lap, mint az eddigi bulvárhetilapok, ám nem kétséges, hogy az egykori ügyfeleknek, hirdetőknek, cégeknek így ismét hirdetési felületet tudnak biztosítani.

Visszatér a Bumeráng

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése