Sztárok

Megtért Schobert Norbi

A szívműtétje előtt külső erőtől kért segítséget a fitneszguru, mert annyira félt. Norbi azóta az imáin keresztül mindennap hálát ad az Úrnak, hogy életben maradt, legtöbbször hegytetőn imádkozva – írja a Bors.

A súlyos szívműtéten átesett fitneszguru büszkén vállalja, hogy végső elkeseredésében Istenhez fordult. Véleménye szerint az orvosok kitűnő munkája mellett az Istenbe vetett hitének köszönheti a gyógyulást. „Az intenzíven fekve döbbentem rá, hiába a sport, az egészséges táplálkozás, minden pénzem és sikereim, ha nincs mögötte hit” – jelentette ki a haláltól rettegő Schobert Norbi, aki eddig is hívő embernek vallotta magát. Ugyan nem járt templomba, de hitt. A sikeres életmentő műtét után azonban még erősebb lett a bizalma a Mindenható iránt. „Félrevonulok, erdőbe, hegytetőre, ott, ahol az ég és a föld találkozik egymással. De az is előfordul, hogy egyszerűen behunyom a szemem az ágyban, ha nem vagyok jól. Nagyon őszinte lelki kapcsolat ez” – vallotta be az odahaza lábadozó életmódmester.

Megtért Schobert Norbi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top