Sztárok

Ördög Nóra a legjobban kereső celeb

Szinte harcolnak a nagy cégek Ördög Nóráért, aki a Bors cikke szerint milliókat kaszál egy-egy "bevásárlós" vagy parfümhirdetéssel.

Ördög Nóra új műsorban egy ideig biztosan nem tűnik fel – hiszen első babáját várja –, ám reklámfilmben újra és újra találkozhatunk vele. Láttuk már bevásárolni a közértben, kínált már zöld teát, hajvasalót és minőségi sminkcuccokat. A Bors úgy tudja, hogy jelenleg két nagyvállalat, egy nemzetközi kozmetikai cég és egy élelmiszeráruház-lánc építette rá a kampányát, de egyeztetéseket folytatnak egy szülészeti magánklinikával is…

A Bors szerint egy-egy kampánnyal akár milliókat is lehet keresni, és minél sikeresebb egy ilyen együttműködés, annál jövedelmezőbb az adott híresség számára.

„Imádom a munkámat, és bízom benne, hogy még sokáig tart. Ugyanakkor számomra fontos, hogy sose kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe. Ezért dolgozom szerkesztőként, és nem titok, hogy évek óta adom az arcomat reklámokhoz” –
nyilatkozta pár éve Nóra.

Ördög Nóra a legjobban kereső celeb

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top