Sztárok

VV Éva áldozatnak tartja magát

VV Éva állítja, éppen rendezni szeretné életét, és nem érti, miért akadályozzák ebben mások. Áldozatnak tartja magát, akit le akarnak járatni.

VV Éva körül állandók a balhék és a botrányok, tegnap például egy videó került elő a lányról, melyen volt szomszédja, Tibi küszöbén tanyázik soktáskányi holmijával és szállást kér tőle. A felvételen többször is elhangzik, amint Éva nagy mosollyal azzal a javaslattal zárja rövidre a vitát, hogy menjenek szexelni, de a lány most is azt állítja, sosem volt köztük szexuális kapcsolat, csupán le akarják járatni őt, írja a Blikk.
A folyamatos alkoholproblémákkal küzdő volt valóságshow-szereplő továbbra is tartja magát ahhoz, hogy ő éppen rendezi az életét. Legalábbis ami a nyilatkozatait illeti. Nem először cáfolja meg ugyanis saját kijelentéseit, hiszen idén már azt is bejelentette, elzárkózik a médiától, majd nem sokkal később éppen egy interjú során, véletlenül teregette ki múltja homályos pontjait. Azt is többször ígérte már meg a médián keresztül, hogy nem nyúl alkoholhoz, de a gyakran tettlegességig fajuló bulik és botrányok nem erről árulkodnak. Most mindenesetre szállást kapott állítása szerint volt szomszédjánál, tovább reménykedik benne, hogy állást is talál, és úgy véli, ő mindössze áldozat, akit le akarnak járatni.

VV Éva áldozatnak tartja magát

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése