Sztárok

Geszti Péter újra mentor lett

Geszti ezúttal egészséges alapanyagokból készült hamburgereket véleményezett.

Geszti Péter újra mentor lettA STORY4 csatornán futó Túrakommandó című műsor április 20-án kezdi meg tavaszi évadát. Ez alkalommal a stáb Budapest szépségeit és különlegességeit mutatja be. Az adásból kiderül, hogy miképp készül a champagne Budapesten, milyen is a híres Gellért tekercs, melyik a legjobb fővárosi panoráma, felderítik egy pesti bérház titkát, és ellátogatnak Magyarország első Fineburger éttermébe is, ahol is az egészséges alapanyagokból készült hamburgerek készítésének fortélyait próbálja elsajátítani a kis csapat. Az úgy nevezett Fineburger véleményezésére pedig mentornak nem mást hívtak, mint a zsűrizésben komoly tapasztalattal rendelkező Geszti Pétert, aki szakmai „külső tanácsadóként” segítette a konyhában sürgölődő túrakommandós lányok munkáját.

Amikor elfogadtam a csapat meghívását, azt hittem először, hogy valamilyen különleges koncertre hívnak a Budapest Music Centerben található Opus Jazz Clubba. Amikor viszont meghallottam, hogy a program színhelye ez esetben nem a színpad, hanem a konyha lesz,  tartottam tőle, hogy esetleg majd nekem kell főznöm bármit is. Szerencsére nem így lett. Bár nem mondanám, hogy a Túrakommandó csapatának nálam sokkal nagyobb tapasztalata lenne a hamburgerkészítésben, de szerencsére Ferencz Gábor séfnek köszönhetően végül igencsak látványos burgerek készültek… Nekem személy szerint a hátszínes libamájas lett a kedvencem, de mit mondjak, a fekete buciban tálalt lazacos verzió sem volt semmi” – mondta Geszti Péter.

„Nagyon örültünk, hogy Péter elfogadta a meghívásunkat. Amikor meghallottuk, hogy létezik egy olyan új koncerthelyszín Budapesten, ahol extrém hamburgerek vannak, egyértelmű volt számunkra, hogy olyan embert szeretnénk elhívni, akinek a zenéhez is komoly kötődése van, és nem veti meg a különleges ízeket sem. Annak pedig külön örülök, hogy a kezdeti nehézségek ellenére a végén senki sem távozott éhesen” – mesélte mosolyogva a műsor egyik házigazdája, Magony Szilvi.

A Túrakommandó tavaszi évadának első adását 2013. április 20-án láthatják a nézők 12.30-kor a STORY4 csatornán.

 A Túrakommandóról:
A műsor különlegessége, hogy a realityt és a magazinműsort ötvözi amolyan tourist-reality keretében. A garantált szórakozást a műsor állandó szereplői, valamint az egyes adásokban szereplő sztárvendégek biztosítják, akik a maguk különböző stílusában véleményezik az egyes helyszíneket, programokat. A cél mindig és mindenkor szórakoztatva informálni és ajánlani, méghozzá olyan lehetőségeket, melyek bárki által elérhetőek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése