Sztárok

Drámával végződött Az ének iskolája

Könnyekben tört ki Az ének iskolájának utolsó válogatásán a záró produkciót előadó kislány, akit egekig magasztalt a zsűri.

A 14 éves Arany Timi óriási izgalommal lépett színpadra Az ének iskolájában, a többi indulóval ellentétben még édesanyját is arra kérte a színfalak mögött, hogy ne kísérje ki őt. Úgy érezte ugyanis, hogy egyedül szeretné ezt a feladatot megcsinálni és megpróbálni mindent beleadni, hogy a legjobb formáját hozza. Az éneklés ugyanis az élete, úgy érzi, anélkül nem tud élni.
Előadása levette a lábáról a zsűrit, a lány pedig sírva fakadt a dal befejeztével. Szulák Andrea nem talált hibát abban, amit hallott, „kiálltál, és telesírtad ezt a színpadot, köszönöm neked ezt az élményt” – mondta a lánynak. Azt is hozzátette zsűritársainak, hogy ő maga sem tudta volna így elénekelni ezt a nehéz számot. Timi Király Viktor csapatába került, aki külön megdicsérte őt azért, hogy olyan elemekkel is gazdagította a dalt, mely arról árulkodik, hogy gondolkodik, nem pedig utánozza az eredeti előadót.

Drámával végződött Az ének iskolája

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top