Sztárok

Ezért titkolta apja elől a műtétjét Angelina Jolie

Nem érdekelte apja véleménye Angelina Jolie-t. A színésznő még előtte is titkolta, mire készül, így apja csak a sajtóból értesült lánya emlőeltávolító műtétjéről.

Két nappal a bejelentés előtt találkozott utoljára Jon Voight és Angelina Jolie, ám a hatgyermekes színésznő még ekkor sem árulta el apjának, milyen nehéz időszakon van túl. Az egész világot megdöbbentette és megosztotta Angelina Jolie radikális döntése a rák megelőzéséről. A 37 éves színésznő azután távolíttatta el melleit, hogy génjeiben kimutatták a mellrákra való hajlamot. A színésznő édesanyja ötvenhat évesen hunyt el ebben a betegségben. Voight és Jolie között legendásan rossz a viszony, ezért sem avatta be élete egyik legfontosabb döntésébe apját. A színész ettől függetlenül büszke lányára. „A lányom iránt érzett szeretetem és csodálatom szavakba nem önthető. Két nappal a bejelentése előtt találkoztunk a fiam születésnapján, de semmit sem vettem észre rajta. Csak kedd reggel olvastam az interneten a nyilatkozatát. Engem is, mint mindenkit, meglepett, de mélyen megindított, ahogy végigcsinálta ezt az egészet. Ő egy nagyon különleges ember” – nyilatkozta a híres papa a New York Daily News-nak.

Jon Voight csak az internetről értesült lánya műtétjéről

Bátyja, James szintén bátornak nevezte Angelina döntését. „A nővérem, akárcsak az anyánk, mindig a gyermekei érdekeit tartja szem előtt. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen nő bátyja lehetek” – tette közzé James. Azonban nemcsak ők, de a Brad Pitt édesanyja is támogatásáról biztosította a színésznőt, pedig viszonyuk nem felhőtlen. „Nagyon büszkék vagyunk Angie-re, rengeteget jelent a családunknak, de főleg az unokáimnak, amit tett. Borzasztóan szeretjük őt” – nyilatkozta a People magazinnak Jane Pitt.

Jon Voight csak az internetről értesült lánya műtétjéről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése